Ima a papságért

2021.04.03. 07:00

Olajszentelési szentmisét tartottak nagycsütörtökön Veszprémben

Nagycsütörtökön délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Udvardy György érsek – a főszékesegyház belső rekonstrukciója miatt – a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban.

Napló-információ

A nagycsütörtöki szentmisén Udvardy György érsek megáldotta a betegek olaját, a keresztelendők olaját, majd megszentelte a krizmát

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A főpásztorral együtt koncelebrált Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Takáts István érseki helynök, Szabó János gazdasági helynök, valamint – a járvány miatt – a papságot képviselő kerületi esperesek.

Udvardy György érsek a szentmise elején a papsághoz szóló köszöntőjében úgy fogalmazott: „Az idén sem tudjuk a szokott módon ezt az ünnepet tartani, de ez semmit nem von le annak az isteni ajándéknak az értékéből, amelyet átélhetünk és amelyet a szolgálatunk, a szentségek ünneplése révén a híveknek ajándékul adni tudunk.”

– A szent három nap kezdetén újból meg akarunk erősödni a Fiúnak a lelkületében. Akarjuk, hogy olyanok legyünk teljes egészében, végérvényesen, visszavonhatatlanul, semmit nem tartva magunknak, mint Krisztus! E nélkül a lelkület nélkül mindaz, amit teszünk, akik vagyunk, csak emberi, és nem sokat ér – emelte ki a veszprémi érsek. Szentbeszédében hangsúlyozta: a meghívásban, a papi hivatásban és szolgálatban nem az egyéni megfontolás, az egyéni érvényesülés, kényszer, menekülés, hanem az Úr lelke jelenik meg, aki erővel és hatalommal kente fel papjait, hogy bátran adják oda önmagukat Krisztusnak, az Ő egyházának és népének. Mindebben megmutatkozik az erő, a bátorság és a józanság lelke. A főpásztor kiemelte: az egyház és a papság legfontosabb feladata ma is az üdvösség reményében megerősíteni testvéreiket.

A nagycsütörtöki szentmisén Udvardy György érsek megáldotta a betegek olaját, a keresztelendők olaját, majd megszentelte a krizmát Fotó: Nagy Lajos/Napló

A homília után az érsek a paptestvérekhez fordult, akik megújították papi ígéreteiket, majd a híveket kérte, hogy imádkozzanak a papságért. Az érsek először a betegek olaját, a szentáldozás után a keresztelendők olaját áldotta meg, majd megszentelte a krizmát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában