Nem mindegy, mikor veszünk újat

2021.04.27. 16:00

Sok az öreg háztartási gép az otthonokban

Mosó- és hűtőgép ma már szinte minden háztartásban van hazánkban. Mosogatógép több mint tíz évvel ezelőtt százból tízben volt, tavalyelőtt már minden negyedikben. Mikrohullámú sütőt a családok kilencven százaléka használ. Sok azonban az öreg, jelentős energiafogyasztású eszköz.

Rimányi Zita

Forrás: pixabay

Magyarországon a háztartások egyre jobban fel vannak szerelve. Szárítógép és légkondicionáló van még viszonylag kevés helyen. A tartós fogyasztási cikkek, például a mosó-, a hűtő- és a mosogatógépek forgalma 2012-tól 2019-ig fokozatosan nőtt, 2016 után évente hét-tíz százalékkal. Ám az is igaz, hogy ezek már sok esetben régiek, ami azt jelenti, hogy nem a legenergiatakarékosabbak. Arra, hogy milyen idős gépek vannak a magyar háztartásokban az Applia Magyarország Egyesülés és a GfK Hungária közös felmérése ad választ: a háztartási nagygépek, a hűtőgépek, a fagyasztók, a mosógépek és az elektromos tűzhelyek 43 százaléka nyolc évnél idősebb, ráadásul ezek a készülékek felelősek az összes fogyasztás háromnegyedéért. 2017-es adatok szerint a mosógépek legnagyobb része, 29 százaléka három-hét éves, több mint 19 százalékuk 15-18 éves. A hűtőgépek esetében 25 százalékos arányt képviselnek a három-hét éves gépek. A 11-14 éves hűtők aránya 18 százalék fölött volt, a 15-18 éveseké 14 százalékos. A lakosságnál lévő összes nyolc évnél idősebb hűtőgép cseréjével 763 ezer tonna szén-dioxidot lehetne megtakarítani, míg a mosógépek esetében ez 368 ezer tonna.

Tavalyelőtt tízből négy gép volt nyolc évnél idősebb hazánkban. A vírus miatt otthon töltött több idő és a nagyobb igénybevétel okán most sok helyen húsbavágó kérdés lehet a háztartási géppark megújítása, mivel esély van rá, hogy egy-egy idő előtt felmondja a szolgálatot. Így ha nem lehetséges a javíttatás és napirendre kerül a gépbeszerzés, érdemes alaposan körbejárni a kérdést. Ebben segít a Tudatos Vásárlók Egyesülete is. Szakértői szerint a termékek által okozott környezeti terhelés a gyártásból, a szállításból, a használathoz és a hulladékkezeléshez köthető terhelésből adódik össze. Ezért, amit megveszünk, azt a lehető legtovább használjuk, rendszeres karbantartással és helyes alkalmazással óvjuk állapotukat, javítással, alkatrészek cseréjével újítsuk fel őket időnként. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ajánlása szerint a mosógépet minimum tíz, a hűtőt viszont maximum tíz évig érdemes használni.

Ha csak az energiafogyasztást nézzük, az időről időre meghirdetett, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által menedzselt állami háztartásigépcsere-programhoz készült kalkulátor segít. Egy húsz évvel ezelőtti gép majdnem háromszor annyit fogyaszt, mint egy idén gyártott hűtő. A porszívóknál például uniós szabályok miatt ma már maximum 900 wattosak kerülhetnek forgalomba, míg korábban 1200-2000 wattosak voltak a palettán. Ha valaki egy 1600 wattos porszívót használt heti egy órában, akkor ezért havonta 400 forintot fizet. Ha 900 wattos porszívóval történik mindez, akkor több mint 25 százalékkal csökken, 300 forint alá kerül a porszívószámla. Az otthonfelújítási támogatást pedig korszerűsítési munkára is igénybe lehet venni, többek között beépített háztartási gépekre is.

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületéhez is gyakran érkeznek olyan megkeresések, amelyek tartós fogyasztási cikkekkel, például nagy háztartási gépekkel kapcsolatosak. A panaszok alapján elmondható, hogy a háztartások többségének a nagyobb kiadásai közé tartozik az ilyen berendezések megvásárlása, így meghibásodásuk, esetleg elhúzódó javításuk nagy bosszúságot okoz. A fogyasztóvédelmi szakértők tanácsa szerint vásárlás előtt érdemes felmérni, mennyi összeget szánunk az adott gépre és pontosan milyen elvárásaink vannak. Érdemes más vevők neten közzétett véleményét és összehasonlító tesztek eredményét elolvasni. Tájékozódni kell a piaci kínálatról, a kereskedők ajánlatairól, akcióiról. Célszerű tisztában lenni az új, fogyasztókat érintő szabályokkal, például az ártól függő sávos jótállási idővel és megismerni a megváltozott energiacímkéket is.

Olvasóink fogyasztóvédelmi kérdéseiket más témákban is elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail-címre. A szakértői válaszok lapunkban jelennek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában