Páfrányfenyőt ültettek Zircen

Fát ültettek a Zirc Városi Nyugdíjas Klub tagjai a kórház kertjében azok tiszteletére, akik alapították, és akik küzdöttek az egészségügyi intézmény fennmaradásáért.

Kelemen Gábor

A zirci nyugdíjasklub tagjai a kórháziakkal együtt ültették el az emlékfát Fotó: Kelemen Gábor

Fotó: Picasa

Pék László ötlete nyomán és vezetésével a klubtagok egy páfrányfenyővel adóznak a­zok­nak, akik alapították, a nehezebb időszakokban tettek a megmaradásáért, és hozzájárultak a zirci kórház fejlődéséhez, amely tavaly ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Mint azt megtudtuk, később emléktábla készül a növény mellé, ami az utókornak jelzi majd, hogy a klubtagok milyen szándékkal ültették a fát egy őszi délutánon.

A zirci nyugdíjasklub tagjai a kórháziakkal együtt ültették el az emlékfát
Fotó: Kelemen Gábor

Vermes Tamás, a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója köszönetét fejezte ki a faültetőknek, és emlékeztetett arra a lakossági megmozdulásra, amely 1996-ban megmentette a bezárástól az intézményt. Örömét fejezte ki, hogy ez a veszély már nem fenyegeti a kórházat, nagy értékű beruházások hosszú sora valósult meg az elmúlt tíz év során, a zirci rehabilitáció pedig megyei szinten mindenképpen rendkívüli elismertségre tett szert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában