beruházás

2021.10.03. 06:50

Újabb fejlesztéseket adtak át Nemesvitán

A szombati Szent Mihály napi ünnepség keretében adták át a csapadékvíz elvezetés beruházása második ütemét és a közösségi teret a sportpályánál.

Tóth B. Zsuzsa

Az avatási ünnepségen Csali János polgármester arról beszélt, hogy régen Szent Mihály napon hajtották be az állatokat és készítettek számvetést az ország legtöbb településén.

– Magam is számadást készítettem mostanra. Hat éve ültettünk szőlőt a közterületekre, már teremnek a tőkék. Akkor adtuk át a nyárfasori bekötőút napelemes világítását, amely évtizedek óta lakossági igény volt. Öt éve megújult a temetőhöz vezető út és átadtuk a ravatalozót – sorolta a polgármester, hozzátéve, hogy az említett beruházások csak részei a megvalósult fejlesztéseknek. Köszönetet mondott a támogatásokért a kormánynak és a közbenjárásért Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőnek, valamint a közös hivatal dolgozóinak munkájukért.

Csali János (jobbról) bemutatta a sport öltöző bővítését Fenyvesi Zoltánnak (balról) és Navracsics Tibornak Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Idén játszóteret és kilátót avattunk, mostanra a Jókai utca és vízgyűjtő területe csapadékvíz elvezetése is elkészült a Terület- és Településfejlesztési Program 40 milliós beruházásával. A Belügyminisztérium 25 millió forintos támogatásával elkészült a közösségi tér, a sportöltöző kialakítása és bővítése, a temető kerítés építése a kapukkal együtt, valamint traktort és kiegészítő gépeket is vásárolhattunk. Az épületet energetikai még pályázattal bővíthetnénk, támogatásra várunk a templom és környéke, valamint a plébánia felújításához is – mondta a polgármester.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő méltatta a község törekvéseit. – Az ország kormánya az elmúlt időszakban sok pályázati lehetőséget biztosított a településeknek, azoknak csak élniük kell velük. Jó példa Nemesvita arra, hogy ezt miként lehet megtenni. Néhány hónapja adtuk át például a kilátót, a játszóteret, most pedig két újabb fejlesztést avatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a község képviselete jól gazdálkodik a lehetőségekkel, megragadja azokat – mondta a képviselő és gratulált a település vezetésének.

A nemzeti színű szalagot Bartha Gábor, Csali János és Vágó Viktor vágta át
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az ünnepségen Csali János vágta át a nemzeti színű szalagot a projektvezető Vágó Viktorral és a kivitelező céget képviselő Bartha Gáborral, majd a létesítményt megáldotta Stadler László Dezső plébános. Az avatáson részt vett Navracsics Tibor kormánybiztos is.

Az ünnepségen darts versenyt rendeztek, fellépett a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, Sajcz Gábor harmonikán játszott. Szent Mihály napi jelzőtüzet gyújtottak, gesztenyét sütöttek, a gyerekeket csillámtetoválás várta.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget