Díjátadókkal is ünnepelték a jubileumot

2021.12.06. 20:00

25 éves a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara

A Pannon Egyetemen tartott ünnepség keretében emlékeztek meg a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara megalakulásának 25. évfordulójáról. Az évzáró rendezvényen Kárpáti Árpád vehette át az Év Mérnöke díjat, átadták a Csomay Kálmán Építőipari Nívódíjakat is, illetve hárman kaptak Örökös Tag címet.

Molnár Sándor

Az Év Mérnöke díjat Kárpáti Árpád vehette át 2021-ben

Forrás: Molnár Sándor/Napló

A Veszprém Megyei Mérnöki Kamara 25 éves jubileumi ünnepségén Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében megjegyezte, hogy a veszprémi mérnökök jelen vannak az életünkben. Nemcsak az iparban és a Pannon Egyetem révén az oktatásban, hanem bárhová nézünk, a mérnöki munka eredményeivel találkozhatunk, amire büszkék lehetünk. A jövőbe való befektetés, ha ezt a szakmát minél jobban népszerűsítjük, ismertté tesszük – fogalmazott az alpolgármester. 

Zalavári István, a mérnöki kamara megyei elnöke értékelt az évzáró rendezvényen

Forrás: Molnár Sándor/Napló

Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a szakmát hazánkban is minél jobban elismertessék. Mint mondta, mozgalmas évet zártak, és a további eredményes működésük alapját megteremtették az új, demokratikusabb alapszabály nagy többségű elfogadásával. 

Zalavári István, a mérnöki kamara megyei elnöke beszédében megjegyezte, hogy 25 évvel ezelőtt az akkor aktív 35-50 év közötti korosztály volt a legaktívabb a kamara életében. Mára már az alapítók nyugdíjas korba léptek, ezért eljött az idő a generációváltásra. Elhangzott az is, hogy három kiemelt célt tűztek ki maguk elé: a kamara szolgáltató jellegének fejlesztését, a mérnökök társadalmi elismertségének növelését és a fiatalok bevonását a kamara életébe. 

A jubileumi ünnepségen bejelentették, hogy hárman: Marton Erzsébet, Fekete László és Viktor Lajos kaptak idén Örökös Tag címet a mérnöki kamarától. Átadták az Év Mérnöke díjat is, amelyet Kárpáti Árpád, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetének oktatója vehetett át. A kuratórium a díjat oktatói és kamarai tevékenysége elismeréseként, a környezetmérnöki generációk oktatásában végzett több évtizedes példamutató munkájáért és a kamara környezetvédelmi szakcsoportjának megszervezéséért és vezetéséért ítélte oda részére. 

Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere a Csomay Kálmán Építőipari Nívódíjjal

Forrás: Molnár Sándor/Napló

Átadták a Csomay Kálmán Építőipari Nívódíjakat is. Ezt a díjat az a létesítmény kaphatja meg, amely öt éve folyamatosan, jó minőségben üzemel, és példamutató hatással van a környezetére. Elsőként a devecseri Makovecz Imre-lakópark építtetője, tervezője és kivitelezője, majd a Balatonalmádi-Vörösberényben található Magtár Rendezvényközpont üzemeltetője, tervezője és kivitelezője vehették át az elismerést.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában