Nagy csoda történt itt

2021.12.06. 12:00

Hanukát ünnepeltek a pápai zsinagógában

A hanuka jegyében szervezett összejövetelt a zsinagógában a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület. Az eseményre ez alkalommal is felekezeti hovatartozásról függetlenül várták az érdeklődőket.

Polgár Bettina

A gyertyagyújtás hagyományába az egyesület tagjai nyújtottak betekintést

Fotó: Polgár Bettina

Az alkalmon Schmidt Orsolya, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület vezetője köszöntötte a jelenlévőket. – Örülünk, hogy a fény és a hanukai csoda kapcsán ismét együtt lehetünk a pápai zsinagóga falai között. Nagy csoda történt itt. E mondat szavainak kezdőbetűi olvashatók a hanukai gyerekjáték, a pörgettyű oldalain Izraelben. Csoda történt, a nyolc napig égő olajmécses csodája, melyre a hanukai gyertyatartó nyolc ágával és az azt kiegészítő szolgalánggal emlékezünk azóta is – fogalmazott.

Mint mondta, az eseményen szeretnék megosztani azt az örömet, melyet a fény jelent, nemcsak a zsidóság, hanem minden ember számára. – Idén november 28-án este gyújtottuk meg a hanuka első gyertyáját, mely egybeesett az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával – mutatott rá.

Kiemelte, a hanukai gyertyatartó, azaz a hanukia kilenc ága a múltat idézi fel, egy olyan győztes harcot, amelynek eredményeként a zsidóság újra fényt gyújthatott a második szentély falai között.

Schmidt Orsolya köszöntötte a jelenlévőket
Forrás: Polgár Bettina

A hanuka történetébe, illetve a gyertyagyújtás hagyományába az egyesület tagjai nyújtottak betekintést. Schmidt Orsolya elmondta, ilyenkor a világ minden pontján – az időzónáktól függően – megjelennek a hanukai fények az ablakokban, és folytonos fényláncot adva hirdetik az ünnep örömét a különböző országokban.

Elhangzott, a gyertyákat növekvő sorrendben - azaz minden nap eggyel többet hozzáadva az előzőekhez – gyújtják meg, így növelve az ünnep szentségét.

Az eseményt találós kérdések, közös ének és zene is színesítette, a gyermekek számára hanukai témájú játékkal és kifestővel készültek a szervezők, majd pedig a program zárásaként forró tea, fánk és beszélgetés várt a résztvevőkre.

Címkék#hanuka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában