Ápolják a német tradíciókat

2022.02.24. 10:00

A zirci nemzetiségi önkormányzat új elnöke vallja: csapatmunkával kell képviselni a lakosságot

Hédl Evelin személyében új elnökkel folytatja munkáját a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat. A képviselőtársakkal történő közös gondolkodást tűzte ki elsődleges céljául, vallja, hogy csapatmunkával lehet érdemlegesen képviselni a lakosságot.

Kelemen Gábor

– Nagy örömmel tölt el a megválasztásom, és közben kihívásként is tekintek a pozícióra. Szeretném bizonyítani mindenkinek, legfőképpen az egyik példaképemnek, édesapámnak, hogy meg tudom állni a helyemet a nemzetiségi önkormányzat elnökeként – fogalmazott a Naplónak nyilatkozva Hédl Evelin, akit 2019-ben a városi önkormányzat képviselő-testületébe is beválasztottak. 

Az elnökké választását eredményező ülést követően közös gondolkodásra marasztalta a képviselőtársait, ahol kifejtette, csapatmunkában szeretne dolgozni, nagyon fontosnak tartja, hogy mindent közösen beszéljenek át, megosztva egymással az információkat, hiszen a lakosság érdekeit kell képviselniük, őket szeretnék támogatni a tőlük kapott bizalom mentén. 

Hédl Evelin lapunknak kifejtette, hogy az elődje, édesapja által felépített, immár több mint húszéves múltra visszatekintő és nagyon jónak mondható traunsteini és surbergi kapcsolatokat szeretné tovább ápolni, még jobban megerősíteni. Emellett pedig a Pohlheim testvérvárossal fennálló partnerkapcsolat ápolásában is szívesen részt vállalna a nemzetiségi önkormányzat. 

A kialakított, eredményes külhoni együttműködések révén már nagyon sok adomány érkezett Zircre, ugyanakkor a német nemzetiségi önkormányzat elnöke nagyon fontosnak tartja, hogy ne csak emiatt jöjjenek el a németországi barátok Magyarországra, hanem kölcsönösen egy-egy rendezvényre is ellátogassanak, megajándékozzák egymást saját fellépéssel. Hédl Evelin arra is felhívja a figyelmet, hogy az emberi kapcsolat, a kommunikáció, az eszmecsere színtereként működik Zircen egy Deutsch Klub, és kiemelt céljai között szerepel, hogy a közösség életébe a fiatalabb generációt is bekapcsolja. 

A Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője az idei munkatervről is beszélt. Az már biztos, hogy március végén a németek egy gondosan összerakott adományhalmazzal érkeznek a Bakony fővárosába, a felajánlások között lesz jó minőségű ruha, pohárkészlet, egy fűszergyártó cég adománya, illetve iskolásoknak kifogástalan lapmonitorok. Szeretnék, hogy idén Zirc legyen a házigazdája a Német Nemzetiségi Gálának, ezzel kapcsolatban az önkormányzat elnöke már egyeztetéseket folytatott a megyei regionális irodával. Szóba került még a hagyományos sváb bál megrendezése, a móri bornapokra különbusz szervezése, továbbá iskolai, óvodai programok támogatása. 

Az elképzeléseik megvalósításához szűk anyagi keret áll rendelkezésükre, ezért igyekeznek megragadni a pályázati lehetőségeket, emellett a képviselő-testület valamennyi tagja a támogatásokra fordítja a keretösszeget, a munkájukért nem vesznek fel tiszteletdíjat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában