Projektzáró Esély Napot tartottak

2022.04.23. 20:00

Fogyatékkal is lehet tartalmas életet élni

A Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület április 22-én, pénteken tartotta az „Elfogadás építőkövei” című projektjének záró eseményét, az Esély Napot. A projekt során, 15 hónap alatt 26 rendezvényt tartottak, amelyeken közel 800 ember vett részt.

Molnár Sándor

Varga Endre és a háttérben Vajna Szabina köszöntötték Esély Nap résztvevőit

Fotó: Penovác Károly / Napló

A Betekints Hotel konferencia termében megtartott rendezvényen Varga Endre köszöntötte a résztvevőket. A Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, hogy Veszprém városa csak úgy lehet jó közösség, ha a leggyengébb és a legerősebb tagját is elfogadja. Hozzá tette még, hogy a közösségépítésbe szakembereket is bevontak, és rengeteg izgalmas programot szerveztek, amelyek során az érdeklődők nem csak meghallgatták őket, hanem haza vitték a megszerzett élményeiket. Meséltek róla, és ez jó dolog, mert amiról sokan beszélnek az felkelti mások érdeklődését is. Az elnök bízik abban, hogy a projekt nem zárul le, hanem egy kaput nyitottak meg vele, és ezáltal különböző lehetőség nyíltak meg, például arra, hogy Veszprém után eljussanak a vidéki városokba és falvakba is. 

Vajna Szabina, az „Elfogadás építőkövei” projekt szakmai vezetője megjegyezte, hogy sokat dolgoztak, sok akadályba ütköztek, gyakran kellett újra tervezniük a járvány miatt. de végül 26 rendezvényt megtartottak, amelyeken közel 800 ember vett részt 15 hónap alatt. A projekt során a három olyan partnerrel dolgoztak együtt, akikkel hosszú évek óta sikeres az együttműködésük az Esélyek Háza programban, amelynek a jó gyakorlatait, a legsikeresebb elemeit illesztették be ebbe a projektbe. A rendezvényeiken, mint kis építőköveket, a fogyatékossággal élők csoportjait szólaltatták meg. 

Brokés Judit, az AutiSpektrum egyesület elnőke a projekt kapcsán elmondta, hogy a Pannon KözTéren megtartott „Közös úton” esélyórák sikere után újabb meghívásokat kaptak az egyetemről. 2014 óta megemlékeznek Veszprémben is az Autizmus Világnapjáról április másodikán. Az idei program a szimpátia felvonulással, a Petőfi Színház művészeinek közreműködésével, illetve az autista gyermekeket nevelő anyukákból alakult Horizont dobkör bemutatkozásával nagyon jól sikerült. 

Csehné Huszics Márta, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém megyei Egyesületének elnöke elmondta, hogy hálásak a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület kezdeményezéséért, és munkatársaival örömmel vettek részt a projektben. Számukra fontos, hogy általánossá váljék az a szemléletet, hogy minden ember értékes. Ezekre az értékekre lehet és kell támaszkodni, építkezni belőlük. A projekt során három „Láthatatlan vacsorát” szerveztek: közszereplők, civil szervezetek képviselői, illetve diákok részére, amelyeknek nagyon jó volt a fogadtatása. Az egymás életébe, helyzetébe való betekintés közelebb hozza a megértést egymás problémái iránt, és alapot ad a változtatásra, egy elfogadó, mindenki értékeire építő, és az egyéni szükségletekre odafigyelő közösségek kialakítására.

Mesterházy Zsolt, a Mozgássérültek Aktív Egyesületének munkatársa két projektben vett részt. A „Szólj be a fogyinak” címmel meghirdetett találkozók során egy mozgássérült, egy látássérült és egy autispektrum zavaros gyermekeket nevelő édesanya beszélgetett a közönséggel, moderátor vezetésével. Öt ilyen alkalom során 150 érdeklődő kapcsolódott be a programba. Emellett komplex esélyórákat is szerveztek középiskolásoknak, illetve egyetemistáknak, amelyek során a fogyatékkal élő emberek meséltek arról, hogy hogyan élik a napjaikat. Ezeken az esélyórákon 14 év alatt több mint 10 ezer fiatal vett részt.

Mesterházi Zsolt szerint, ha 10 emberből három-négynél pozitív változást hoztak ezek a találkozók, nyitottabbá váltak a sérült emberek felé, akkor már nagy eredményt értek el. 

Az Esély Nap vendége volt Hozleiter Fanny Mosolyka, aki izomsorvadással született és az orvosok 18 évet jósoltak neki. A most 33 éves, népszerű blogger „Majd, helyett most” – címmel tartott megható és tanulságos előadást a pozitív életszemléletről. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában