Támogatás

2022.08.25. 07:00

Harminc zirci középiskolás kap ösztöndíjat

Harminc középiskolás fiatalt részesít ösztöndíjban a zirci önkormányzat 2022 második félévében. Az elismeréseket a város államalapításra emlékező ünnepségén adták át.

Kelemen Gábor

Az ösztöndíjasok ünnepségen megjelent csoportja a zirci városházán Fotó: Kelemen Gábor

A zirci önkormányzat az Ifjúsági Fórum javaslatára, a város stratégiai és gazdasági programjaival összhangban alapította a tanulmányi ösztöndíjat középiskolába járó állandó zirci lakosoknak azzal a céllal, hogy a tudás rangját kifejezésre juttassa, a tanulás értékét megbecsülje, a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt felmutató diákok munkáját követendő példaként elismerje, és ezzel is erősítse a városhoz kötődésüket. Elnyerése érdekében a minimum 4,7-es tanulmányi átlagot elérteknek pályázatot kell benyújtaniuk a képviselőtestülethez. Azok elbírálását az Emberi Kapcsolatok Bizottsága átruházott hatáskörben végzi el.

A szakbizottság a második félévre vonatkozóan harminc diáknak ítélte meg az ösztöndíjat, akik között összesen másfél millió forintot osztanak szét. Öt hónapon keresztül havi tízezer forintos jutalomban részesülnek az ösztöndíjasok. A második félévre vonatkozóan Ábrahám Gábor Zoltán, Berkes Mihály, Biber Cintia, Bittmann Panna, Bognár Tamara, Buda Tekla, Dohnál Borbála Cseperke, Dülk Botond, Finta Zsuzsanna, Földesi Benedek, Földesi Lőrinc, Francsics Fanni, Hanich Fanni, Jakab Zalán, Kitzvéger Nikolett, Kokas Nóra, Kovács Blanka, Kovács Dóra, Kovács Kristóf, Lingl Nóra, Majer Szabolcs, Palánkai Hanna Dóra, Palánkai Tünde Orsolya, Rátódi Ildikó Katalin, Sasvári Borka, Sömjén Máté, Szakács Zille, Takács Dorka, Tátrai Nóra Hanga és Vintze Regina vehetett át elismerést az önkormányzattól. Többségük Veszprémben folytatja tanulmányait, Győrben és Székesfehérvárott diákoskodókkal is találkozhatunk a névsorban, s immár hagyományosan a két helyi középiskola is adott ösztöndíjasokat a városnak.

Az elismerő oklevelet Ottó Péter polgármester és Varga Zita, az Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke adta át a diákoknak. A városvezető ünnepi beszédében külön gratulált nekik. „Büszke vagyok rá, szívemet melegséggel tölti el, amikor a diákok hosszú sorban átveszik a kiemelkedő tanulmányi eredményükért járó ösztöndíjat” – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában