Honismeret

2022.08.15. 19:00

Noteszlapok: Vissza az időben – meglepetéstúra

A Honismereti Akadémia programjai között nagy érdeklődés kísérte az ismerkedő túrákat; három irányba négy autóbusz indult a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület tagjainak (Hanich Erika, Fülöp Júlia, P. Miklós Tamás, Márkusné Vörös Hajnalka és Gy. Lovassy Klára) kalauzolásával.

Őrsi Ágnes

Forrás: Pesthy Márton/Archív

A legtöbben a múltidézésre, szép megyénk Árpád-kori emlékeire voltak kíváncsiak, a vendéglátó egyesület elnöke és Gy. Lovassy Klára vezetésével, aki így emlékszik arra a napra:

-  Mivel a konferencia az Aranybulla jegyében zajlott, azt javasoltam, nézzük meg a Séd keleti folyása mentén található Árpád-kori templomokat. Veszprémet Gyulafirátóton át hagytuk el, a premontreiek alapította templom romjai láthatók, majd következett a sólyi templom, a festett kazettás mennyezetével, freskóival. Alapjaitól helyreállított műemlék, nemzeti emlékhely. Ezer évvel ezelőtt tíz falu építette, a korra jellemző a szögletes alaprajz, a szentélye is ugyanilyen. Bikádi László református lelkész mesélt róla. Öskü temploma erődítmény rondellája lehetett, abból alakították ki, hallották Nemes Ferenc helytörténésztől. A körtemplomot a barokk korban fejezték be, olyannak, amilyennek ma is látjuk. Nem csak a templom, a szentélye is kör alaprajzú. 

Várpalotát érintve, Ősin át vették az irányt Nádasdladány felé – a csoport örömmel járta végig az egy éve átadott, felújított Nádasdy- kastélyt. Berhidán Pergő Margit polgármester fogadta a látogatókat, és mesélt a település régi templomáról, aminek a tetején két kereszt is látható. Európában csak Franciaországban látható ilyen különleges, kőből rakott boltozat, mint a berhidai templomban. Útban visszafelé ismét megálltak Sólyban, ahol megkoszorúzták az István-Koppány csata emlékére állított óriási kardot. Az Árpád-kori templomokkal való ismerkedést a Honismereti Akadémia vendégei Felsőörsön fejezték be, ahol Szabó Balázs polgármestertől hallották a vörös templom történetét. 

- Nem csak a vendégeink, és is örültem, mert ezek olyan kincsek, amelyek mellett hajlamosak vagyunk elrohanni. Ha kicsit több idő van, sorra vehettük volna a litéri templom bejáratát, a vörösberényi erődtemplomot. Szívesen szerveznék veszprémieknek is ilyen túrát - zárta gondolatait Gy. Lovassy Klára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában