2023.01.02. 11:30
Hálaadó szentmisét tartottak a Szent Margit-templomban
Az óév utolsó napján az Árpád-házi Szent Margit-templomban Udvardy György érsek mutatott be szentmisét Tornavölgyi Krisztián esperes, plébánossal, érseki irodaigazgatóval és Tamás Zoltán káplánnal. Megemlékeztek XVI. Benedek emeritus pápáról.
Udvardy György érsek XVI. Benedek emeritus pápára emlékezett
Fotó: Nagy Lajos/Napló
- December 31-én az egyház hálaadásra hív. A hagyományoknak megfelelően átgondoljuk, összegyűjtjük mindazt, amit az évben Istentől kaptunk, felfedezzük, mi minden épült be az életünkbe. Mai hálaadásunkat különös módon is ki kell terjesztenünk, hiszen XVI. emeritus pápánk hazatért az atyai házba, befejezte földi szolgálatát az egyházban, mind tanítóként, mind az egyház legfőbb elöljárójaként, mind csendes imádkozóként. Tanított az életével, tanított csendes visszavonultságával, és most hálát adunk érte – mondta az érsek a liturgia kezdetén.
Udvardy György szentbeszédében kiemelte, hálát adunk kapcsolatainkért, teremtettségünkért, értékeinkért.
- Amikor visszatekintünk és szeretnénk hálát adni, azt nagyon sok szempont alapján tehetjük. Kiemelkednek a leginkább érdekes események, az örömteliek. Kiemelkednek a fájdalmak. Megérintenek a kudarcok. A kérdés mindig az, mi alapján fogalmazom meg, mi történt bennem. Az örömeim, az érzéseim, a kudarcaim, a szenvedéseim által. Mi ösztönöz hálaadásra? Óriási kincs, ajándék, hogy mindazt, akik ebben az esztendőben voltunk, vagyunk, amivé növekedtünk, a hálaadásunkat az egyházban tehetjük.
A főpásztor személyes élményein keresztül megemlékezett XVI. Benedek emeritus pápáról, aki aktív pápasága alatt biztos kézzel vezette a katolikus egyházat, sokat küzdött érte, az igazságáért, megtisztulásáért.
Hálaadó szentmise a Szent Margit-templomban
Fotók: Nagy Lajos/NaplóUdvardy György érsek a szentmise végén Istentől áldott új esztendőt kívánt mindenkinek. Együttműködést a Jóistennel, mert ő nekünk adta az időt, az életünket, a meghívást. Reménykedhetünk abban, hogy az előttünk álló esztendő is sok-sok áldásban fog bővelkedni. Régi mondás, múltunkat Istenünk irgalmába ajánljuk, jelenünket az ő gondviselésébe, a jövőnket pedig az áldására bízzuk. Tartsuk ezt mi is, mondta.
A szentmisét csendes szentségimádás követte, XVI. Benedek emeritus pápa lelki üdvéért.