A kedvezmény csak online vehető igénybe

2023.01.05. 10:00

Olcsóbban utazhatunk a fővárosba vonattal

Már Veszprémből és Ajkáról is igénybe vehető az úgynevezett Okosjegy, mellyel kedvezményesebb áron vásárolhatjuk meg menetjegyünket, ha Budapesten akad dolgunk. Ráadásul az olcsóbb jegy a magasabb színvonalat képviselő IC kocsikra érvényes.

Cseh Zoltán

1 óra 19 perc alatt a fővárosban lehetünk. A képen a kelenföldi állomás. A vonatunk pontosan érkezett.

Fotó: Cseh Zoltán

Az Okosjegy egy fix áras jegytípus azoknak, akik korábban vásárolják meg a jegyüket, a kedvezmény mértéke pedig annál nagyobb, minél korábbi a vásárlás az induláshoz képest.

Ez a jegytípus korábban a szegedi, a pécsi és a debreceni vonalakon volt elérhető, de a decemberi menetrendváltástól a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő Göcsej IC-kre is biztosított. Ráadásul a kedvezményes ár már tartalmazza a helyjegyet is, így semmilyen pótjegyet nem kell vásárolni.

Az Okosjegy kizárólag online vásárlással érhető el a MÁV applikációban, valamint a MÁV honlapján.

A Göcsej IC-re vonatkozó Okosjegy ára (fent), mely az IC kocsiba szól, az alsó a gyorsvonati kocsi 2. osztályú ára. Lényeges a különbség, pedig ugyan aza mozdony húzza őket. 
Forrás: jegy.mav.hu

Kipróbáltuk, hogy a gyakorlatban mit jelent ez a kedvezmény Veszprém és Budapest között. Mivel az árazás dinamikus és csak korlátozott jegy áll rendelkezésre, érdemes időben megvenni ezt a jegyet, ha Göcsej IC-vel utazunk a fővárosba vagy vissza (a személyvonatokra, a Bakony IC-re, valamint a nemzetközi Citadella gyorsvonatra nem érvényes). 

Az IC kocsikban magasabb a komfort, még szőnyeget is kapunk a lábunk alá. 
Fotós: Cseh Zoltán

Egy szerdai napon teszteltük a lehetőségeket a Veszprémből 9.32 órakor induló Göcsej IC-vel. Az árazás valóban dinamikus, az indulás előtt 15 perccel már nem volt elérhető a legkedvezőbb, 1599 forintos jegy (a következő, 2 órával később induló Göcsej IC-re már igen), hanem 1999 forintért sikerült megváltani a jegyet a 2. osztályú IC kocsiba. 

A 2. osztályú gyorsvonati kocsikban nincs ilyen „luxus" ezen a vonalon, monitoron követhetjük az aktuális menetrendünket. Az ajtó feletti piktogrammal ellentétben azonban étkezőkocsit ne keressünk. 
Fotós: Cseh Zoltán

Az összehasonlítás végett egy teljes árú jegy a gyorsvonati 2. osztályú kocsikba 2200 forint a jegypénztárban vásárolva. Ez azért lényeges, mert ha applikáción keresztül vagy az interneten vesszük meg a jegyet, 10 százalék kedvezményt kapunk, így 1980 forint lesz ez a jegytípus. Tehát ebben az esetben 19 forintért az utolsó pillanatban is tudtam magasabb színvonalú szolgáltatást vásárolni az utazásomhoz, ha pedig sikerül kihasználni az Okosjegy teljes kedvezményét, akkor a pénztárban vett jegyhez képest 600 forint a különbség (2200 forint helyett 1599 forint), ami már jelentősnek mondható, és remek alternatíva az autóhoz képest.

Konnektor van, de valamiért laptophoz nem használható

Az IC kocsik némileg magasabb komfortot biztosítanak a gyorsvonati 2. osztályhoz képest (még ha nem is túl jelentős a különbség), így mindenképp érdemes az Okosjegyet keresni, ha Budapestre utazunk vagy onnan érkezünk Veszprémbe. 

Az Okosjegy Ajka–Budapest viszonylatban is elérhető, ekkor 2399 forint a legkedvezőbb ár, ami 1400 forintos spórolást jelent.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában