Kikapcsolódás a hétköznapok forgatagából

A civilben ácsmester-tetőfedő renoméja azt is bizonyítja, hogy nem csak fiatalon kezdve lehet valakiből sikeres sportoló: a felesége hat és fél éve ismertette meg vele a többféle képességet fejlesztő íjászatot, amely művelőit fizikailag és szellemileg is megdolgoztatja.

– Gyermekként megtanultam ugyan íjat készíteni, néha lőttem is vele, de nagyvonalakban ennyiben ki is merült a hozzá fűződő kapcsolatom, egészen addig, míg meg nem ismertem a mostani páromat, Andreát, aki úgy másfél évtizede van jelen a sportágban. Ő először a fiát kísérte el viadalokra, aztán belekerült a körforgásba: sikeres sportoló, majd oktató lett. Ha ő nincs nekem, most én sem lennék az íjászatnak. Rájöttünk, ha én is elkezdek íjászkodni, akkor még több időt tölthetünk együtt – árulja el az ácsmester, akit tetőfedő pályázaton, felújított épület kategóriában volt már díjazott. Hamar kiderült, hogy kedveséhez hasonlóan neki is jó érzéke van a fegyverekhez, fél év múlva elindult a csornai országos kvalifikációs bajnokságon, ahol rögtön hetedik lett, majd 2017. végén már megnyerte a győrújbaráti nyugat-dunántúli régiós terem kvalifikációs seregszemlét. Azóta ritkán szorul le a dobogóról a különböző rendezvények eredményhirdetésén. A tavalyi évet 33 medállal zárta, 17 arany-, 11 ezüst- és öt bronzéremmel. Karrierje során ez volt eddigi legjobb idénye, és a gyűjteményből kiemelkedett a szlovéniai vb-n szerzett harmadik helyezése. Mellette külföldi tornákról volt még két második helye, míg az ob-kon kétszer nem talált legyőzőre, négyszer pedig csak egyetlen ellenfél előzte meg. A régiós bajnokság összesítésében második lett. – Az íjászatban a férfiak vannak többségben, de a nők körében is népszerű. Andrea is remek mutatókkal rendelkezik, ő is többszörös magyar bajnok, sajnos egy egészségügyi probléma miatt a közelmúltban több fellépést is kihagyott.

Farkas Mihály a mind több dicsőséggel büszkélkedő ajkai terepíjászklub kötelékébe tartozik. Edzőpályájuk a csingeri parkerdőben van, de a házaspár úgy alakította ki az otthonát, hogy annak részét képezi egy kisebb gyakorlótér is. Természetesen télen sem pihennek, a sportköri tagokkal dolgoztak teremben is, hetente kétszer. – Ez nem sok, de a munkám mellett nem tudok többet gyakorolni, pedig ha ez másként lenne, jobbak is lehetnének a paramétereim. Van úgy, hogy vasárnap megjövök egy eseményről, és legközelebb a következő hétvégén veszek fegyvert a kezembe, mert azért a kenyérkeresetem elsőbbséget élvez, bárhogy is szeretem az íjászatot – vallja be, majd hozzáteszi, hogy a rendszeres versenyzés valamelyest pótolja az elmaradt tréningeket. Ráadásul hangulatos megmérettetéseiken újabb barátokra tehet szert. – Jó ehhez a közösséghez tartozni – jegyzi meg.

Mint megtudom: 2004-ben alapított és két tucat tagot tömörítő klubjuk egyébiránt azon van, hogy népszerűsítse, másokkal megismertesse a sportágat, ennek érdekében szakképzett oktatók működnek közre, de a versenyzők is ügyelnek arra, hogy a tudásukat átadják a következő generációknak. Tavasszal és ősszel versenyt rendeznek, s azokra nemritkán kétszázan neveznek. A 3D kategóriás, vadászatot imitáló ob-fordulóikra a magyar faunában honos, kisebb-nagyobb állatok színes polifoam anyagból készülnek. Azokat kirakják az erdőbe, általában bokrok közé, és a résztvevőknek a különböző állomáshelyeken el kell találniuk. A pályájuk a természeti adottságai miatt igazán technikás. Mindig előre meghatározzák, hogy a mormotától a gímszarvasig terjedő gumifigurák mely részének eltalálása mennyi pontot ér. Legjobban a leghalálosabb, így a szívet vagy a tüdőt érintő lövések „fizetnek”, és a találatok függvényében további pontok szerezhetők. 

– A magyar hagyományok részét képező íjászat összetett sport, vannak különböző íjak, csigás vagy tradicionális, mindenki kiválaszthatja a számára megfelelőt. Aki nem csupán szabadidősportként tekint rá, annak a versenyzés komoly összegbe kerül, az íjam közel egymillió forint, de a vesszők darabja is tízezer körül mozog. És akkor még nem beszéltünk az utazásról, a szállásról, és még sorolhatnám. Idehaza nincsenek pénzdíjas versenyek, de nekem így is ez marad a hobbim – húzza alá a sportoló, aki értésemre adja, hogy a terepíjászat a klasszikus, koncentrikus körös céltáblákon megvívott sportíjászat változatos terepre való kivitelét jelenti, ahol a lövést a domborzat is nehezíti. A tapasztalat azt mutatja, hogy a puszta lőtudáson túl szükség van a terephez, a fényviszonyokhoz való alkalmazkodásra is, ugyanis a célokat gyakran nehéz beállásokból, meredek szögekben kell meglőni. Az országos csúcstartó mindegyik színtéren otthonosan mozog, a napokban például országos terembajnoki címet szerzett, ahol a tábla közepe két centi átmérőjű. A szabadtéri rendezvényeket ezzel együtt jobban kedveli.

Állítólag, ha az íjászatban megvannak a kellő alapok, sok minden fejben dől el. Nem könnyű sportág, mert nehéz folyamatosan koncentrálni – tűző napon, esőben, szélben, vagy akár hóban. – Fizikailag is el lehet fáradni, ezért fontos a jó állóképesség, de engem például szellemileg felüdít, jó kikapcsolódást jelent a hétköznapok forgatagából – mondja Farkas Mihály, akinek idén az erdélyi 3D-s Európa-bajnokság lesz a fő versenye, ahol a rangsoroló napok után szeretne döntőt lőni. Az íjász évről évre bizonyít, mindenütt stabil és magabiztos teljesítményt nyújt, így immáron a versenyzőtársak körében is tiszteletnek örvend. – Vannak 70 éves íjászok is – teszi hozzá mosolyogva, mintha csak arra akarna titkon utalni, hogy az ajkai sportévzáró gálákon még jó néhányszor szólíthatják majd az emelvényre, mint aki tevékenységével öregbíti a város hírnevét.