A böjt önismeretei pluszt hordoz

Lényege a Húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére való felkészülés, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. Fennmaradt írásokból tudjuk, a 4. századra vált a negyvennapos böjt általánossá, a szokásos szerdai kezdés pedig a 7. század környékére tehető. Törvénybe II. Orbán pápa iktatta 1091-ben. A böjt, vélik sokan, lemondás, tilalom, önkorlátozás. A liturgia szerint a nagyböjt alappillérei az ima, a böjt és a szeretetcselekedetek. Hogy élik meg ezt a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor bencés szerzetesei? Baán Izsák, a monostor perjele így vall erről.

– A keresztény szerzetesség számára a legalapvetőbb vallási gyakorlatok közé tartozik a böjt, a meghatározott időszakokban bizonyosfajta ételektől való tartózkodás, illetve az étel mennyiségének többé vagy kevésbé radikális mértékű csökkentése. A böjt alapvetően egy önkéntesen vállalt hiány-tapasztalat. Az ételről való lemondás s a vele jelentkező éhség – amit a jóléti társadalom állandó nassoláshoz szokott embere már alig-alig ismer – életünk igazságához vezet közelebb minket: feltárja, mennyire kiszolgáltatott és függő lények vagyunk, s a fizikai éhség érzetében elrejtve ott a lehetőség a lelki éhség, a szeretetre, a transzcendensre való éhség felfedezésére. Ez az önismereti plusz, amit a böjt hordozni képes, annak a tapasztalata pedig, hogy a megszokotthoz képest jóval kevesebb étellel is tudunk létezni, a körülményektől való nagyobb szabadság, nagyobb belső stabilitás lehetőségét hordozza. A korai szerzetesség böjti fegyelme mára sokat szelídült. Szent Benedek a Regulában /6. sz. első fele/ a böjti napokra napi egy, a többi napokon napi kétszeri étkezést engedélyez a szerzeteseknek, s a négylábú állatok húsának evésétől tiltja el övéit. A bakonybéli közösség 1998-as újraindulása óta közösen keressük a keresztény, szerzetesi böjti hagyomány újrafelfedezésében rejlő lehetőségeket – írta egy értekezésében Izsák atya.

Arról, hogy böjtölnek a bakonybéli szerzetesek, Toókos János szerzetes beszélt.

– A római katolikus egyház a nagyböjti péntekeken húsmentes étkezést vár el a 14 éven felüliektől, Hamvazószerdán és Nagypénteken pedig szigorú böjtöt a 18 és 60 év közötti egészséges hívőktől. Ez azt jelenti, hogy húsmentesen kell étkezni, csak háromszor lehet enni és ebből is csak egyszer szabad jóllakni. Monostorunkban a szerda és a péntek – hacsak főünnep nem esik rá – húsmentes. Gyermekkoromban még ismertem olyan időseket, akik mindkét böjti napot tartották, mára ez jórészt kikopott a vallásgyakorlásból, pedig a sok hús

fogyasztása nemcsak az emberi testnek nem tesz jót, hanem a bolygót is túlterheli. Napi pár deka húsban minden szükséges anyag megtalálható az emberi test egészséges működéséhez, de az átlag magyar ember ennél sokkal többet fogyaszt – foglalta össze János testvér.

Beszélt arról is, régen komoly vállalás volt a húsról való lemondás. Ma ülésfűtésünk van az autóban, vízhatlan bélelt cipőnk, meleg kesztyűnk, termo ruhánk van, de képzeljük el, egy esős, hideg, szeles októberi időben, egy mocsaras vidéken átkelni lovaskocsival, netán gyalog, másként lehetett megélni, átélni, ha az úton lévő húst fogyasztott. A béli monostorban, a böjti időszakban is választékosan étkeznek, sok halas-, zöldséges, gombás ételt fogyasztanak.

A böjtölés nem feltétlenül a húsról való lemondás, lehet az édesség elhagyása, a kávé mellőzése, a másoknak tett önkéntes szolgálat, az elcsendesedés, a több ima, a kevesebb internetezés, telefonálás, a régen látott ismerős, rokon meglátogatása, a krimi helyett lelki olvasmány kézbevétele, több mozgás. Fontos azzal a lelkülettel megélni, hogy kicsit jobb emberekké váljunk. Mindeközben mi is lelkileg töltekezünk.

– Meg kell találni, mi az, amiről úgy tudok lemondani, hogy közben az Úristenhez közelebb legyek, mert nem fakírok, nem jógik vagyunk, hanem keresztény emberek, akik a böjti időszakban szeretnénk az Úristenhez közelebb jutni és ez kinek-kinek mást jelent – zárta gondolatait János testvér.