Lélektől lélekig fesztivál

2023.04.21. 11:30

Beigazolódott: nagy szükség volt és van rá

Hivatalosan csütörtökön nyitották meg a négynapos, VI. Lélektől lélekig – a Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja rendezvényét. Az összművészeti fesztivál eszközeivel ebben az évben egy igazán különleges kezdeményezésnek is helyet ad. Hogy konkrétan mire és hogyan, az kiderül a megnyitóról szóló beszámolónkból.

Benkő Péter

Oberfrank Pál, Porga Gyula, Markovits Alíz és Kellerné Egresi Zsuzsanna a megnyitón

Fotó: Benkő Péter/Napló

Miután Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, kifejezte örömét a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásáért, és hogy mára nemzetközi szintűre emelkedett a fesztivál. Nemzetközi, hiszen két testvérszínház vezetőségét látja vendégül Veszprém – a Divadlo Passage Szlovákiából, a Teatroterapia Lubelska Lengyelországból érkezett.

Nagyon mozgalmas, gazdag négy napra hívta fel a közönség figyelmét Kellerné Egresi Zsuzsanna, az intézmény igazgatóhelyettese, kreatív menedzsere. – Összművészeti a fesztivál, a táncművészet, a könnyűzene és a képzőművészet is megjelenik. Utóbbi különleges módon, hiszen új kezdeményezésnek ad helyet az előcsarnok, hajléktalanok képeiből nyílik kiállítás. Velük és művészetterapeutával beszélgetek majd arról, mit okoz és mit ad hozzá a művészet olyan elkeseredett életekhez, melyek kilátástalannak tűnnek – mondta el köszöntőjében az igazgatóhelyettes, és szólt a 10. Színházi Olimpiáról, mely révén nemzetközi színtérre eveztek. – A csatlakozó társulatokkal együtt olyan problémák, kihívások elé tartunk tükröt, s mutatunk irányt, melyek a mi életünkben is megjelenhetnek. Ha ezt kihívással élők mutatják meg, még erőteljesebb lesz az üzenet. Mindannyian hordozunk keresztet, mindenki tudna segíteni a másiknak, de ha mégsem tud, legalább ne ártson. Szerintem ettől sokkal szebb lesz a világ – zárta gondolatait Kellerné Egresi Zsuzsanna.

Markovits Alíz, az EKF rendezvénysorozat vezérigazgatója úgy látja, mindig újabb és újabb arcát mutatta meg ez a fesztivál, s az EKF az alapján formálódik, milyen kihívásokkal küzd a város. – A kultúra eszközeivel próbáltunk erre rávilágítani, párbeszédet kezdeményezni, ebben fontos partnerünk a színház, mely segít közelebb kerülni a megoldásokhoz – mondta el.

Oberfrank Pál szerint egymásba kapaszkodva könnyebb megküzdeni bármilyen kihívással: – Porga Gyula polgármesterben látom ehhez azt a partnert, aki mindig keresi és igyekszik megtalálni a válaszokat a különféle kihívásokra. 

A polgármester – átvéve a szót – arról tett említést, hogy szerinte egy új fesztivál mindig izgalmas, Veszprémben különösen. Kérdést volt, a már eddig is hihetetlenül gazdag kulturális kínálat mellett, amely Veszprémet jellemezte, befér-e még több, elbír-e a város újabb fesztivált. Hat év alatt beigazolódott, igen, a színház vezetői olyan szeletet találtak úgy a művészet, mint városunk életében, amely, úgymond, lyuk volt, nem foglalkoztak vele. – Óriási szükség van erre a fesztiválra, olyan pillanatokat okoz, olyan ügyeket is felkarol, amelyekkel gazdagítja Veszprémet, ezt a – szerintem – legélhetőbb európai közösséget. Ennek pedig alapvető feltétele, hogy mindenki biztonságban érezze itt magát, ne legyen egyedül, legyen segítő környezete – hangsúlyozta Porga Gyula.

Oberfrank Pál pozitív példaként pont az intézményt hozta fel válaszként: – Jó megélni a színház holdudvarában, hogy, ha kell, tudunk egymásba kapaszkodni.

A megnyitó gondolatokat kulturális programok követték a Petőfi Színház előtti dísztéren, többek között a városszerte ismert Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió Le és föl című produkcióját láttuk-hallottuk, majd a színházban működő PetőfIfiAkadémia már végzős diákjai a kihívással élő társulati tagokkal együtt adták elő A holnap hídja című képes produkciót, melyet Keller János foglalt képbe és dalba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában