Összefoglaló

2023.04.18. 13:00

Ismét az élen a bakonyosok, meghaladta az átlagot a csapadék mennyisége - Hírek Veszprém vármegyéből

Szakképzési pályaválasztási és családi nap a technikumban

A III. „szakmaszombat” – szakképzési pályaválasztási és családi napot a Veszprémi Szakképzési Centrum Jendrassik–Venesz Technikumában rendezték meg. A Veszprémi SZC hagyományteremtő céllal indította 2022 tavaszán a programsorozatot, hogy a veszprémiek és térségbeliek körében népszerűsítse és bemutassa a szakképzést. A korábban jól bevált intézményi pályaválasztási nyílt napokat kiegészítve a VSZC tejes palettáját megismertették a résztvevőkkel. Az érdeklődő, pályaválasztás előtt álló fiatalok saját maguk próbálhattak ki szakmákat, használhattak szerszámokat, és tájékoztatást kaptak a képzési struktúra, a továbbtanulás lehetőségeiről – mindezt játékos formában. Bemutatók, játékok, versenyek dobták fel a hangulatot – számol be róla a Napló

Színek az égből

A hétvégén nyitották meg Vollein Ferenc ötvenhetedik önálló tárlatát Badacsonyban Színek az égből címmel, ahol az ifjú alkotó több mint ötven festményét csodálhatták meg a résztvevők a szintén kiállított három Egry József-képpel együtt – írja a veol.hu. A Hableányban látható tárlat egyben tisztelgés és megemlékezés is volt a legnagyobb balatoni festő, Egry József életműve és hagyatéka előtt, aki száznegyven évvel ezelőtt született, és a Hableány szomszédságában épített ,,műtermes házában” festette balatoni témájú képeit. A rendezvény díszvendégeként megszólaló Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy Vollein Ferenc olyan művész, aki nemcsak a régió, hanem az egész nemzet, sőt Európa számára is tud maradandót alkotni.

Meghaladta az átlagot a csapadék mennyisége

Az elmúlt napok esős időjárásának köszönhetően már több csapadék hullott le a hónapban, mint máskor a teljes április során – tudta meg a megyei napilap Kovács Győző meteorológustól. A szakember érdeklődésünkre közölte, a repülőtéri mérések adatai szerint április 1. és 15. között 46 milliméter csapadék hullott, amely nyolc milliméterrel haladja meg a hónapra jellemző sokévi (1991–2020 közötti évek) átlagot. A legtöbb eső, 20,4 milliméter 14-én, pénteken esett. Kovács Győző elmondta, a jelenség nem rendkívüli ilyenkor: például a tavalyi április is átlag feletti, 52,7 milliméteres csapadékot hozott, az elmúlt évtizedek legcsapadékosabb áprilisa 2004-ben volt, akkor a száz millimétert is meghaladta a csapadék mennyisége.

Emlékezés és emlékeztetés a holokausztra

Sétát szerveztek civil összefogással a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, vasárnap Veszprémben – tudósít a Napló. Krámer György, az esemény egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta, azért rendezték meg a sétát, hogy emlékezzenek azokra a honfitársainkra, akiket elhurcoltak és meggyilkoltak a második világháború során, valamint felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy ne történhessen meg újra a holokauszt Magyarországon. A vasárnapi emlékmenet a Szél utcai zsidó temetőtől indult, majd a Komakút tér – ahol az egykori gettó falánál elhelyezett emlékmű található – és a Brusznyai utcai holokauszt-emlékhely útvonalán az Elnökök ligetében ért véget.

Amatőrök versenyeztek

Első alkalommal rendezte meg az ajkai amatőr-asztaliteniszbajnokságot az Ajkai Asztalitenisz SE húsvét vasárnapján – írja a veol.hu. Az ünnep ellenére csaknem félszázan neveztek három korcsoportban. A versenynek a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumának tágas tornacsarnoka adott otthont. Ajka első amatőr bajnoka férfi egyéniben Kázmács Tamás, női egyéniben Murai Rita, párosban Kázmács Tamás–Gábora Attila, általános iskolás lány kategóriában Gábora Lora, fiúban Gubai Soma, középiskolás fiúban Czirók Benedek, lányoknál Vörös Zsófia lett. Az eredményhirdetés előtt az Ajkai Asztalitenisz SE országos bajnoka, Kiss Csenge, az országos harmadik helyen álló Kázmács Bence és a szintén országos páros dobogós Bíró Patrik bemutató mérkőzésen szórakoztatta a résztvevőket. 

Fontos kérdéseket felvető alkotások 

 A női testtel, annak reprezentációjával, biológiai és társadalmi észlelésével foglalkozó kortárs fotóművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a veszprémi Csikász Galériában szombaton. A 18 éven felülieknek szóló no/body/nem/test című tárlaton hét alkotó munkái láthatók. A kiállítás a fiatal kortárs fotósgenerációt bemutató Fototaxis című, 2019-ben indult és idén másodszor megrendezett kiállítássorozat része. Mucsi Emese, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátora megnyitójában arról beszélt, a ruhátlan test ábrázolásában a szexuális vágy felkeltésétől függetlenül nyomon követhető a nő és a férfi társadalmi szerepének megváltozása, az ehhez kapcsolódó esztétikai és etikai normák formálódása vagy a nemi identitás alakulása, amelyek egyaránt összefüggnek a társadalmi változásokkal – számol be róla a hírportál.

Ismét az élen a bakonyosok

Évértékelő közgyűlését tartotta Veszprém vármegye legsikeresebb civil szervezete, a Bakony Természetbarát Egyesület – olvasható a Naplóban. Harkai Ferenc, az egyesület elnöke beszámolójában elmondta, tavaly is sok-sok gyalogosan, kerékpárral, evezéssel megtett kilométer, szép élményeket megörökítő fényképfelvétel gazdagította és dokumentálta az egyesület életét. Harkai Ferenc továbbra is ellátja az elnöki feladatokat, emellett elnöke a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetségnek (VMTSZ), elnökségi tag az Észak-dunántúli Természetbarát Szövetségben (ÉDTSZ). A beszámoló szerint a létszám tavaly tízzel gyarapodott, így 172 aktív taggal továbbra is Veszprém vármegye legnagyobb létszámú civil szervezete maradt a Bakony Természetbarát Egyesület. 

Verseny és közösség is

Huszadik alkalommal szervezte meg az ajkai Üveges klub a tekeversenyt, amelyre a városban működő nyugdíjasklubok tagságát hívták meg. Az idén tartott vidám, sportos programra hat klub küldte el a versenyzőit, a tekepályán összesen 24 nő és nyolc férfi nevezett be a versenyre. A nők 30, a férfiak 40 dobás során szerezhettek pontokat. Dorner László alpolgármester köszönetet mondott az Üveges klub tagjainak a szervezésért, Havasfalvi Lajosnak és Geri Gyulának a tekepálya rendelkezésre bocsátásáért. Elmondta, hogy különleges színfoltja Ajka sport- és közösségi életének a verseny – írja a veol.hu

Az architektúra alapkövei

Építészeti örökségünkről, a védelem fontosságáról Beszélő kövek címmel tartott előadást Erhardt Gábor, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője a veszprémi képviselet legutóbbi városi rendezvényén – olvasható a megyei napilap hírportálján. A Pro Architectura és Ybl-díjas építész vendég főként Tokaj-Hegyalján dolgozó, praktizáló tervező, a szerves építészet című tantárgy oktatója, és az orszagepito.net honlap felelős szerkesztőjeként a Makovecz Imre nevével fémjelzett hazai organikus építészettel foglalkozik. Fontos számára a kutatás, az építészeti kérdések szélesebb kontextusban történő vizsgálata. Előadásában a regionális és a nemzetközi építészeti trendekről beszélt. 

Formajavulásra lesz szükség

A labdarúgó NB III. nyugati csoportjának 32. fordulójában a többnapos esőzés ellenére kiválóan előkészített pályán, szép számú közönség előtt csapott össze a Balatonfüred a bajnoki tabellán közvetlenül mögötte elhelyezkedő Budaörs csapatával vasárnap. A 37. percben megérdemelten szerezte meg a vezetést a vendégcsapat: a jobb oldalon vezetett támadást a Budaörs, és a hazai védelem üggyel-bajjal csak az alapvonalon túlra tudott tisztázni. A szögletet az elalvó füredi védőket megelőzve Csillag a jobb oldali kapufa tövére csúsztatta, ahonnan a labda a kapu közepébe perdült, 0-1. Az 53. percben egy bal oldali kósza előreívelést a nagy kedvvel játszó Halácsi – az érthetetlenül behátráló hazai védők statisztálása mellett – bevezetett a hazai 16-oson belülre, majd a labdát 14 méterről a bal alsó sarokba bombázta, 0-2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában