Rendezvénysorozat változatos programokkal

2023.07.17. 16:00

A legjobb badacsonyi borokat kínálják

Nem fér kétség a badacsonyi borok hírnevéhez, ám a szombaton este megnyitott, hagyományos borhét alkalmából még inkább a figyelem középpontjába kerülnek az itt termelt nedűk. A rendezvénysorozatot idén július 14. és 30. között tartják, változatos zenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal és természetesen a badacsonyi borászatok széleskörű kínálatával.

Szijártó János

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a szombati megnyitón

Fotó: Szijártó János/Napló

- A Badacsonyi borhét igazából nem is igényelne megnyitót, hiszen itt tulajdonképpen nem borhét van, hanem borév. Maga a térség ezernyi szállal kötődik a szőlőhöz, a borhoz, amelynek a hírnevét köszönheti - így fogalmazott a szombati megnyitón Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy az ami miatt Badacsonyt különlegesnek tartjuk, ami miatt Badacsony egész Európában ismert hely és amiért Magyarország is büszke rá, nemcsak a táj szépségének, a hegynek köszönhető, hanem magának a bornak, a szőlkultúrának, annak a több ezer éves hagyománynak, amely ma lehetővé teszi, hogy itt teremjenek a legfinomabb borok.

Krisztin N. László polgármester köszöntőjében a régi és a Badacsonyban először járó vendégeket is üdvözölte, s egyben felhívta a figyelmet a elkövetkező napok színes programkínálatára. A nívós borkínálat mellett számos zenés produkciót, koncertet is láthat a közönség július 30-ig a szabadtéri színpadon. Az ünnepélyes megnyitón a polgármester Pro Urbe kitüntetést adott át Borbély Tamásnak, a Borbély családi Pincészet tulajdonosának, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnökének a település érdekében kifejtett munkájáért. Krisztin N. László emléklap átadásával mondott köszönetet Varga Péternek, az általa irányított Varga Pincészet immár harminc éves működéséért, amely egyben a település hírnevét is öregbítette. A Város Bora egyébként az idei évben éppen a Varga Pincészet 2019-es évjáratú Kéknyelű bora lett.

Fotó: Szijártó János/Napló

A megnyitón a hagyományoknak megfelelően kihirdették az idei, immár harmincegyedik alkalommal megrendezett borverseny eredményeit. A díjazottaknak Borbély Tamás, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Csanádi Csanád, a Badacsonyi borvidék hegyközségi tanácsanak titkára és Badacsony barátja, Kállay Miklós professzor, a Magyar Bor Akadémia örökös tiszteletbeli elnöke gratulált az oklevelek átadásával együtt. A bíráló bizottság értékelése alapján 13 nagy arany, 69 arany, 141 ezüst és 40 bronz minősítés talált gazdára a 2023-as megmérettetésen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában