Kiemelt figyelmet élvez a két nép barátsága

2023.07.02. 20:25

Díj a lengyel–magyar kapcsolatépítésért

Veszprém A Magyarországon élő lengyelektől kapható legmagasabb elismerést, a Szent László-díjat vehette át Porga Gyula polgármester a napokban Budapesten.

NA

Porga Gyula az Országos Lengyel Önkormányzat budapesti ünnepségén vette át az elismerést Fotó: önkormányzat

A díjat az Országos Lengyel Önkormányzat budapesti ünnepségén adták át, amelyet a magyarországi lengyelség napja alkalmából rendeztek. 
A méltatásban elhangzott, Porga Gyula polgármester jó kapcsolatot ápol a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal, és céljai között szerepel, hogy Veszprém a magyar települések között a „leglengyelesebb” város legyen, ezért sokat tesz. 
Többek között Veszprém testvérvárosi szerződést kötött Tarnówval, míg a lengyel nemzeti ünnepekről rendre megemlékeznek Veszprémben, és a két nép barátságának napját is megünneplik a városban. 
Felidézték, 2018-ban egy egész héten át a lengyeleket ünnepelte Veszprém különböző gazdasági, gasztronómiai, művészeti, kulturális, egyetemi és sportprogramokkal. Kiemelték, 2021-ben a veszprémi önkormányzat egy belvárosi területet Lengyel–Magyar barátság parknak nevezett el, ahol a néhai lengyel köztársasági elnök Lech Kaczyński emlékét őrző domborművet helyezték el. 
A laudációban kitértek arra is, hogy az „Európa kulturális fővárosa”-évad programjai között számos lengyel esemény megtalálható, így néptáncosok és iskolai csoportok fellépése, zenekar koncertje, valamint irodalmi és színházi produkciók is színesítik az eseménysorozatot. 
– Az, hogy ez mind megvalósuljon, olyan városvezető kell, aki szívesen fogadja a lengyel kultúra, sport, művelődés képviselőit – fogalmaztak a méltatásban. A két nemzet közötti kapcsolat és barátság ápolásának elismeréseként járó díjért a polgármester köszönetet mondott, és azt hangsúlyozta, a díj csapatmunka eredménye. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában