Tűzközelben egy veszprémi nő

2023.07.23. 15:41

Rodoszon fegyelmezetten folyik az evakuálás

A nemzetközi sajtó élénk figyelemmel követi a Görögországhoz tartozó Rodosz szigeten napok óta tomboló erdőtüzet. A magyar turisták által is kedvelt Lindosz település egyik szállodájában dolgozik Peresztegi Virág, akit telefonon értünk utol.

– Mikor tapasztalták először, hogy súlyosbodik az erdőtűz?
– A hét elején a sziget közepén gyulladt ki először az aljnövényzet, ez még kevésbé érintette a turisták által látogatott részeket, csak a füst és az időnkénti áramszünet jelezte a bajt. Tegnap (szombaton) a koradélutáni órákban keletkezett egy másik tűzfészek, szintén a sziget belsejében Lindosz település közelében, és ezekben a percekben (vasárnap délután) is délnyugatra terjed, este elérte Kiotari strandját. Kiotarit és a közeli Lardoszt kora délután kiürítették. Személyi sérülésről nem tudunk.  Éjszaka folyamán úgy tűnt, sikerül a második gócponttal felvenni a harcot, de napközben újra felerősödött, erősen érzékelhető füstöt és pernyét hord a szél. Mi körülbelül 10 kilométerre vagyunk a tűztől. A helyi lakosok már hozzászoktak a problémához, sajnos minden évben előfordul. Begyakorolt protokoll alapján az éjszaka folyamán Lindosz és Kalathosz településről is evakuálták a turistákat. A tűz terjedésének útjában álló, vagy füst miatt veszélyeztetett településekre már a kora délutáni óráktól nem lehetett behajtani, csak a kimenekítést szolgáló üres buszokat engedte a rendőrség. A lakosságot Arhangelosz és Rhodosz városok felé terelték, vitték. 
– A turisták mennyire voltak fegyelmezettek? Volt-e pánikra utaló jel? Érezni lehetett-e a füstöt? 
– A füstöt folyamatosan érezni lehetett, pernyét hordott a szél. A vendégek többnyire fegyelmezetten várták az érük érkező buszokat, a hotel személyzete frissítővel látta el őket, a vezetőség személyesen koordinálta a mentést, beszélgettek az emberekkel, odafigyeltek rájuk. A gyerekes családok voltak fokozottabb érzelmi hangulatban, ők elsőbbséget élveztek az elszállítás során. 

 


– Mikor adták ki az evakuálási utasítást, hogyan értették meg a lakossággal és a turistákkal?
– Kormányzati üzenet jelent meg minden itt tartózkodó mobiltelefonján görögül és angolul. A hotel személyzete végig a vendégek között volt, informált. A rendőrség a közúti terelést irányította. Egy főút megy körbe a szigeten, mindenki ezen keresztül mozog, ott kellett az ő irányításuk. 
– A hírek szerint az oltás ellenére ismét föllángolhat-e az erdő? 
– Reggel úgy tűnt, sikerült a második gócpontot kordában tartani, de most ugyanolyan a helyzet, mint tegnap kora délután. A helyzet óráról órára változik. Mindannyian összepakoltuk a holminkat. 
– Mennyi magyart (dolgozót, turistát) érint a füst/tűz?
– Magyarok az én környékemen nem nagyon vannak, inkább Falirakin, ott nincs nagyobb veszély. Az itt dolgozó maroknyi magyar tartja egymással a kapcsolatot.   
– Kezdenek-e visszatérni a lakók, turisták? Egyáltalán visszaengedik-e őket? Normalizálódik-e a helyzet?  
– A hőség és a szél marad. Az éjszaka elszállított turisták egy része visszatért, de már most látszik, hogy kezdődik elölről, szóval nem látok nagy esélyt belátható időn belül arra, hogy normalizálódik a helyzet. Az utazásszervező az összes ide tartó járatát törölte. Reggel a szél 180 fokot fordult, újból felszította a tüzet, elérve a turisztikai területeket. A folyamatos kommunikációt nehezíti a visszatérő áramszünet.
 

Zatkalik András

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában