Kiemelt turisztikai és zarándokcélpont

2023.08.06. 20:00

Megújult a 800 éves aszófői Kövesdi templomrom

Közel 50 millió forintból megújult a 800 éves aszófői Kövesdi templomrom, a munkát a Market Építő Zrt. a Rom Vándor program keretében végezte el – hangzott el a minapi átadáson.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője beszédében egyebek mellett kiemelte, a társaság célja elsősorban a hazánkban nagy számban fellelhető műemlék, templomrom helyreállítása, melynek köszönhetően a cég munkatársai és segítői az elmúlt időszakban teljesen helyreállították a sokak által kedvelt aszófői templomromot és környezetét. – Úgy gondolom, hogy ez nemcsak Aszófő, de a térség büszkesége is egyben – mondta. 

Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Vukoszávlyev Zorán, az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára, Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója, Belecz Péter, a Rom Vándor programigazgatója, Keller Vendel, Aszófő polgármestere, valamint Andorfer Katalin alpolgármester.

Tavaly indult útjára a Rom Vándor nevű program a Market Építő Zrt. társadalmi felelősségvállalása részeként. Legfőbb cél épített örökségeink felfedezése, megóvása, népszerűsítése azok felkutatásával, helyreállításával, a műemlék környezetének megújításával. 

Fotó: Kovács Erika/Napló

A Kövesdi templomrom megújítása az előkészítési munkálatokkal együtt több mint egy évet vett igénybe. Megvalósult a műemléki szempontból kiemelt értékes szerkezetek állagvédelme és restaurálása, a kőfal állagmegóvó munkái, az ehhez kapcsolódó szükséges visszabontások, valamint a ’60-as évekbeli helyreállítások kiigazításai, a sekrestye belső terében az elmélyedéshez alkalmas egyedi gyártású műkő pad, hozzá kiegészítésnek két műkő mécsestartó elhelyezése, a romemlék körüli környezetrendezés, valamint elhelyeztek egy információs táblát is. Újraépült a 160 méteres, kézi munkával készített vesszőkerítés. 

A Kövesdi templomrom és környéke a Natura 2000 ökológiai hálózat része, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, hozzájárul a természetvédelemhez, ezért kiemelt turisztikai és zarándokcélpont a romemlék környezete.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában