2023.08.21. 13:00
Új kenyér készült a Fenyves Malomban
Augusztus 20-a az új kenyérnek is az ünnepe, ezért nagyon fontos, hogy egy malomnak az életébe is a betekintést nyerjenek a látogatók, és akár ki is tudják próbálni.
Fotó: Nagy Lajos
Ezt a Fenyves Malom tulajdonosa, Tamás Péter gépészmérnök, malomrestaurátor mondta vasárnap délután, aki nem mellékesen az országban egyedüliként foglalkozik vízimalmok építésével és felújításával. Más mellett látványőrlést, kovászolást és pereckészítést is láthattak az érdeklődők a hétvégén, akik maguk is bekapcsolódhattak a malom munkájába.
– Az őrlés mellett most kovászkészítés lesz, amiből az új kenyeret lehet aztán elkészíteni – mondta a helyszínen lapunknak Tamás Péter. – Mindezek mellett aztán különböző péksütemények is készülnek, de természetesen egy kicsit az embereket beleszeretnék a malom, illetve a malom körüli tevékenységbe is vonni azért, hogy átérezzék: milyen fontos és nagy feladata van a malomnak az őrlési folyamatban.
Új kenyér készült a Fenyves Malomban
Fotók: nagy LajosA Fenyves Malom egy-egy vezetett túrája során azt is megtudhatták a hétvégén a látogatók, hogy a helyi malmok helytörténeti különlegességek, sajátosságok voltak. Mint azt a tulajdonos elmondta, a Fenyves Malom története gyakorlatilag egy nagy történelmi időszak lenyomata, melyet végig lehet követni a kiállító terekben is, ugyanakkor a megmaradt szerkezet működését is be tudják mutatni. Vasárnap más mellett látványőrlést láthattak az érdeklődők, elindították a malmot, illetve kovászt is készítettek az új kenyérhez. Sőt, a látogatókkal közösen pereckészítésre is sor került, amit a befűtött kemencében készítettek el.