2023.08.05. 12:00
Városlőd köszöntötte a 90 éves Feith Pétert
Városlőd Község Önkormányzatának képviseletében Schell Tamás polgármester és Ádám Renáta jegyző köszöntötte Feith Pétert 90. születésnapja alkalmából.
Schell Tamás polgármester köszöntötte a 90 esztendős Feith Pétert Fotó: önkormányzat
VÁROSLŐD
Péter bácsi 1933. június 29-én született Városlődön. Feleségével, Ilonka nénivel három gyermeket neveltek, három unokával, két dédunokával is büszkélkedhetnek – tájékoztatta a Naplót az önkormányzat. A tavalyi évben megözvegyült Péter bácsi az ácsmesterséget tanulta ki, szintén ács édesapjával megyeszerte rengeteg háztetőt épített. Munkáját sok városlődi épület, közterületi tárgy is őrzi. A régi úttörőtáborban a faházak javításán sokat dolgozott, de a Szent Mihály-templomban a kóruspadok, illetve a parókia lépcsői is az ő munkáját dicsérik.
Készített keresztet a felső temetőbe és a kitelepítési emlékműhöz is. A Városlődi Falumúzeum Baráti Köre tagjaként a tájháznál is sok apróbb és nagyobb faipari javítást elvégzett, ablakkereteket készített, padot épített. Több évtizedes önzetlen tevékenyégével a község fejlődését és fellendítését jelentősen elősegítette, munkájával Városlőd lakosságának tiszteletét is kivívta, ezért 2007-ben a képviselő-testület a Városlőd Díszpolgára kitüntető címet adományozta neki.
A kora ellenére fiatalosan mozgó Péter bácsi a ház körüli kisebb javításokat még ma is elvégzi, hűséges kutyája kíséretében többször sétál a faluban, ahol elmondása szerint mindenkit tegez, hiszen úgyis ő a „fiatalabb”.