Maradék nélkül program

2023.09.30. 10:00

Egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak a magyar háztartások

Fejenként 24 kilogramm élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint.

Szijártó János

Reggelihez terített asztal. Vajon mennyi hasznosul belőle?

Fotó: Szijártó János/Napló

Mint közleményükben írják, rekordszámú, több mint 500 háztartás részvételével tartott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe. A legfrissebb adatok alapján a magyar háztartások újabb jelentős lépést tettek a fenntarthatóság felé, ugyanis 2016 óta 27 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás.

Gárdos Tamás, vendéglátással, közétkeztetéssel foglalkozó sümegi vállalkozó saját tapasztalataira hagyatkozva szintén úgy látja, hogy az évek során csökkent a pazarlás. Azt azonban hozzátette, hogy jellemzően kevesebbet is vásárolnak az emberek, azaz tudatosan igyekeznek a költségeket lefaragni. Másrészt megfigyelhetők trendek a különböző korosztályokban, például a gyerekek túlnyomó többsége egyáltalán nem szereti a főzeléket, míg az idősebbek körében éppen ez a sláger. Mindenesetre a tudatosság szerinte is hozzájárul a pazarlás csökkentéséhez.

A Nébih Maradék nélkül programja egyébként 2016 óta méri fel uniós módszertan alapján az élelmiszer-hulladékok mennyiségét és annak megoszlását a hazai háztartásokban. A tényleges pazarlás 2016-ban 33,1 kilogramm volt. A feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége a program indulása óta 24 kilogrammra mérséklődött, amely 27 százalékos csökkenést jelent.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában