Klub

2023.10.13. 12:00

Emlékezve, de büszkén ünnepelt a Gizella Nyugdíjasklub

Ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Gizella Nyugdíjasklub az Agóra Veszprém Kulturális Központban október 11-én. Az eseményen jelen volt Porga Gyula polgármester, Kovács Áron önkormányzati képviselő és Török Lajos, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. Meghívták Vándorfi Győzőt és Vándorfi Lászlót, valamint Szamosi Attilát, ők mindhárman szüleik révén kötődnek a klubhoz, cikkünkben elmondjuk, mi módon.

Benkő Péter

Fotó: Fülöp Ildikó

A délután folyamán a tagok megemlékeztek a fél évszázados klub alapítóiról, akik már nem lehetnek köztük. Az egykori Megyei Művelődési Központban 1973-ban alakult klub mai tagjai emiatt vegyes érzelmekkel jöttek, viszont büszkék, hogy a klub történetét továbbvihetik, elődeik tevékenységét, elismeréseiket kiállításukon mutatják be ma is, köztük lévőknek érezve az alapítókat. Elhangzott, 50 év történetét elmondani, összefoglalni nem, legfeljebb átélni lehet, vagy köteteket írni róla.

A klubtagok egykori vezetőikre is emlékeztek, köztük Vándorfi Viktorra, akinek kezdeményezésére a klub felvette a Gizella nevet, s megtervezte logóját, melyet most egy-egy kitűzőn kézhez kaptak a tagok. Szóba került a nyolcvanas évek végén a németországi Bottrop és Veszprém között aláírt testvérvárosi szerződés, és a németek Szürke Páducok nevű klubjával kialakult szoros kapcsolat. Néptánccsoportjukat, mely számos elismerést kapott, 1991-ben hozták létre. A klub az 1999 körüli esztendőkben élte fénykorát száz fő feletti taglétszámmal, ekkor Szamosi Károly volt a vezetőjük. Ma 38 főt számlál a Gizella, ugyanakkor kiváló közösség, a jó kapcsolatok ápolását köreiken belül és azon kívül is fontosnak tartják.

A délután folyamán köszöntötték korelnöküket, Csiszárné Marikát. Megköszönték a város, illetve Kovács Áron képviselő anyagi segítségét, a képviselő ezt a jubileumi ünnepséget is támogatta. A szavak mellett rímek és dallamok is felcsendültek, egyik klubtagjuk emlékekkel teli, a közösségről szóló versét szavalta, majd citeramuzsikával, őszi bordalokkal dobta fel a délután hangulatát Jákói Bernadett. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában