Itthon tartanák a legtehetségesebb fiatalokat

2023.10.04. 17:00

Stratégiai keretszerződést kötött a MOL és a Pannon Egyetem

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a MOL és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára, és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet.

Veol.hu

A MOL-t több évtizedes kapcsolat fűzi az egyetemhez

Forrás: egyetem

– A MOL-nak meghatározó szerepe van a régióban. A vállalat transzformációja nagy feladat, és az egész régió jövőjére hat. Ehhez a munkához folyamatosan új, nemzetközi szinten versenyképes tudásra, felkészült szakértőkre és innovatív technológiákra van szükség. A jó szakember hatalmas érték. Akkor nyerünk a legnagyobbat, ha itthon tarjuk őket, sőt a legjobb, ha szakmai karrierjüket a MOL-on belül folytatják. Mindemellett az együttműködés másik célja, hogy olyan innovatív fejlesztéseket, technológiai megoldásokat találjunk közösen, amelyek segítik a MOL törekvéseit a körkörös gazdaságban, és ugyanakkor szakmai kihívást jelentenek az egyetemi szakembereknek is. Ezen dolgozik a MOL és a Pannon Egyetem is – mondta Világi Oszkár, a MOL- csoport vezérigazgató-helyettese.

– Válságokkal terhelt és folyamatosan változó világunkban, a tervezett energetikai átmenet és a lineáris gazdaság visszahajlításának korszakában rendkívüli módon felértékelődnek a nagyvállalatok és a jövőorientált tudáscentrumok közötti olyan szakmai együttműködések, mint ami most a MOL és a Pannon Egyetem között megújul. Egy ilyen korban a megszokás nem működhet, folyamatos és adaptív innovációra van szükség. Azt reméljük, hogy a Pannon Egyetem számára stratégiai jelentőségű együttműködésünk mindannyiunk jövője szempontjából kritikus fontosságú fejlesztések támogatásához nyújt majd nélkülözhetetlen segítséget – hangsúlyozta Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

A MOL-t több évtizedes kapcsolat fűzi az egyetemhez, számos sikeres technológia- és termékfejlesztésben működtek együtt, ilyen például a gumibitumen, valamint a MOL üzemeiben jelentős létszámban dolgoznak a Veszprémben végzett mérnökök. A vállalat és az egyetem együttműködik többek közt az ásványolaj és petrolkémiai szakirányú vegyészmérnök képzésben, a tananyag korszerűsítésében és a szakmai gyakorlatok megvalósításában. Emellett a Körforgásos Gazdaság Egyetemi központ és a MOHU között szakmai egyeztetések zajlanak majd a körforgásos értéklánc elemeinek bővítése érdekében.

A tervezett tudományos és innovációs park célja, hogy a körforgásos gazdaság, valamint a fenntartható technológiák terén országos és regionális tudásközponttá váljon, ahol az ipari igényeket és a szakpolitikai törekvéseket a Pannon Egyetem tudására építve, a legmodernebb fejlesztésekkel támogassa. Kiemelt témakörei a hidrogéngazdaság és az akkumulátorok újrahasznosítása.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában