Vezetékszakadások, hibajavítás

2023.12.24. 13:28

Az E.ON szerelői folyamatosan dolgoztak, szentestére mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás a Bakonyban

Veszprém vármegyében, a Bakonyban szombaton okozott gondot a téli időjárás az áramellátásban és Pénzesgyőrben a gondok kijavítása vasárnapig húzódott. Erről már írtunk, most az áramszolgáltató tájékoztatását közöljük, amit kérésünkre küldött.

Rimányi Zita

Az E.ON Hungária Zrt. levele szerint elsősorban a Bakony területe volt érintett az időjárás, a hóesés okozta áramszünetekben. "Jellemzően a hó súlya alatt kidőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okozták a vezetékszakadásokat. A csapadékos időjárás nyomán eleve felázott talajban a hó pótterhét ezek a fák már nem viselték el" – írta a szolgáltató. 

A szerelők munkáját pedig jelentősen megnehezítették a csúszós, jeges utak és az is, hogy a meghibásodások egy része erdős területen, kizárólag gyalogosan megközelíthető helyeken volt. 

"Az E.ON szerelői a nehéz körülmények ellenére folyamatosan dolgoztak, hogy minden érintett háztartásban mielőbb helyreállítsák az áramellátást. Szombaton este 21 óra 50 percre ez csaknem minden érintett Veszprém vármegyei ügyfelünk estében megtörtént, és jelenleg is minden középfeszültségű áramhálózati vonal zavartalanul üzemel Veszprém vármegyében" – fogalmaz a közlemény, amihez szóban azt a kiegészítést kaptuk, hogy Pénzesgyőrnél a kisfeszültségű hálózattal is gond volt, ebben a bakonyi faluban vasárnap koradélutánra, 12.45-re tudták teljesen megoldani a havazásból eredő műszaki problémát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában