Avultatás: pórul járt autósok nagy pofára esése

"Egy átlagos hétköznapon egy figyelmetlen gépjárművezető hátulról belehajtott az autómba. A vétkes a helyszínen elismerte hibáját, elnézést kért, s a történet a szervizben, illetve a biztosítónál folytatódott. Amikor a javításhoz szükséges alkatrészek beszerzéséhez értünk, kiderült, hogy az új alkaltrész árának egy jelentős százalékát nem fizeti ki a károkozó biztosítója, a vonatkozó jogszabály alapján. Így károsultként közel 200 ezer forintot fizettem ki annak ellenére, hogy a balesetben vétlen voltam."

Szijártó János

Soha nem lehet tudni, hogy mikor és hol éri káresemény a közlekedőket, de azt igen, hogy a károsult sem ússza meg fizetés nélkül a történetet

Forrás: MW-illusztráció

Erről számolt be egy, az avulással szembetalálkozó autós, akit sok más károsulthoz hasonlóan hidegzuhanyként ért a biztosító gyakorlata.

Az egyik tapolcai autószervizben gyakran előfordul effajta meglepődés, amint azt megkeresésünk alkalmával Lovász Róbert, a vállalkozás vezetője elmondta.

– Az az alapvető gond, hogy Magyarországon a jogszabályok lehetővé teszik a biztosítók számára az avulás, avultatás alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a vétlen károsult a javításhoz szükséges alkatrész új árának akár ötven százalékát is kénytelen kifizetni. Ahogy korosodik az autó, az alkatrészavulás mértéke nő, viszont a biztosítási díj nem csökken. Sajnos ezt nem igazán lehet kivédeni, hiszen bármikor, bárkit érhet kár, akár egy parkolóban is. Az már egy másik kérdés, hogy a nagy többség nincs tisztában ezzel, és akkor jön a döbbenet, amikor kiderül számára, hogy a biztosító nem fizeti a szükséges alkatrészek teljes árát, hanem csak az érintett gépjármű életkora alapján meghatározott százalékát. Ez, mivel akár az ötven százalékot is elérheti, a jelenlegi árak ismeretében egészen súlyos, több százezres összeg is lehet. Amit a károkozón sem tud behajtani, hiszen ott csak az a lényeg, hogy rendben legyen a saját biztosítása. Sokan felháborodnak, azonban amíg a hazai jogszabályok ezt megengedik a biztosítóknak, addig a dühöngésen kívül mást nem tudnak tenni. Megjegyzem, az avulás, avultatás fogalma Nyugat-Európában nem ismert. Ott, ha valakit kár ér, az okozó biztosítója fizeti a javítás teljes költségét – tudtuk meg Lovász Róberttől.

Az avulás ,,elszenvedői" már évekkel ezelőtt létrehoztak egy honlapot azért, hogy a vétlen károsultaknak értelmezésben kapaszkodót nyújtsanak a biztosítókkal szemben, továbbá felhívja a hatóságok figyelmét a jelenlegi visszásságokra.

Az egyik biztosításokkal foglalkozó cég oldalán az áll, hogy avultatás a vagyontárgy értékének romlása az idő múlása, illetve a lépcsőzetes amortizáció miatt. Ennek arányát százalékban adják meg. Ha például egy gépkocsi a kár időpontjában 70 százalékos műszaki állapotú, és totálkárt szenved, a károsult az újkori érték 70 százalékára tarthat igényt. A fennmaradó rész az avultatás mértéke, amely a tulajdonost terheli. Természetesen léteznek avultatásmentes biztosítási módok, például a casco biztosítások egy része, ahol akár a gépjármű hatéves koráig nem avultatnak. Persze ennek is megvan az ára.

Ezzel szemben a károsultak – honlapjukon – úgy látják, hogy az avulás, avultatás jelenleg nem más a kötelező biztosításnál, mint a pórul járt autósok megrövidítése a biztosító részéről, valós, alátámasztott és ellenőrizhető értékbecslés nélkül. Állításukat többek között azzal támasztják alá, hogy az avultatást csak és kizárólag bírósági eljárás esetében lehetne végezni. Hiszen ott kellene bizonyítani a biztosítónak (és nem a károsultnak), hogy a gépjármű értéke a javítás után emelkedett. Ugyanis csak akkor lehet avultatni, azaz alkalmazni a káronszerzés tilalmát (amire a biztosító hivatkozik), ha a javítás után a gépjármű értéke emelkedne. Ez pedig a totálkár kivételével eleve nem fordulhat elő a sérült alkatrészek cseréjével. Arról nem beszélve, hogy a károsult arra kényszerül, hogy használt járművébe olyan új alkatrészeket vásároljon, amelyekre egyébként nem is lett volna szüksége. Majd annak akár felét ő fizetheti a vonatkozó jogszabályok alapján.

Sokakban felvetődik a kérdés: ha már annyi mindenben követjük az európai gyakorlatot, ebben miért nem?