Újévköszöntő

2024.01.06. 12:00

Évről évre építkeznek a jövőért Uzsán

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter mondott köszöntőt az újévi ünnepségen Uzsán. Az eseményen adták át a közterületek karbantartását segítő elektromos kistehergépkocsit is.

Tóth B. Zsuzsa

Uzsa a Balaton Fejlesztési Tanácstól nyert több mint 16 millió forintos pályázati támogatási összeget felhasználva 20 milliós fejlesztést hajthatott végre. Így vásárolhattak tehergépkocsit és utánfutót, amelyeket Navracsics Tibor és Táborosi László adott át

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az ünnepségen a miniszter arról beszélt, hogy a választókerület év eleji rendezvényei közül az egyik legfontosabb a már hagyományos uzsai újévköszöntő. 

– Kevés olyan példát tudok mondani, ahol egy polgármester évről évre építkezve olyan eseményt tart, ahova meghívja az adott község gazdasága, politikai, társadalmi, közösségi élete szempontjából fontos szereplőket. A jó kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a vállalkozó a jegyzővel, óvónővel itt ne ügyfélként találkozzon és olyan kapcsolatok alakuljanak ki, amelyek erősebbé teszik a közösséget. A közösség akkor erős, ha annak minden tagja szorosan kötődik a másikhoz, ugyanakkor kell egy vezetés, amely irányt szab a fejlődéshez, és akkor a település csodákra képes. Uzsát is módszeres, aprólékos előrehaladás jellemzi, amelynek a hasznát az elkövetkező nemzedékek látják majd. A helyiek nem költöznek el, sőt mások is betelepülnek a faluba. Ezek az eredmények valahol itt, az ilyen találkozásoknál kezdődnek – vélekedett a miniszter, és jókívánságai mellett gratulált Uzsa polgármesterének a fejlődéshez. 

Navracsics Tibor méltatta Uzsa vezetését, szisztematikus fejlődését
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Táborosi László polgármester elmondta, hogy mozgalmas, sikeres év volt a tavalyi. 

– Környezetünket  tovább korszerűsítettük, a sportpálya, a tanösvény további fejlesztése fontos cél lesz idén is. A vasúti aluljáróból idegenforgalmi nevezetesség készült a mesebarlanggal, közterületeink rendezettsége továbbra is elsődleges szempont marad. A kultúrház korszerűsítésére több pályázati támogatást is nyertünk, a környéke ugyancsak fejlődött tavaly. Célunk egy élhető falu megvalósítása, amely az itt élőknek lehetőséget ad a szabadidő hasznos eltöltésére és pihenési lehetőséget biztosít az ide látogatók számára. Fontos a biztonság megtartása, a családok számára a gondozott környezet, a sportolási és kulturális lehetőségek biztosítása. Idős lakóinkra nagy figyelmet fordítunk – hangsúlyozta a polgármester, és köszönetet mondott mindazoknak, akik a fenti célok elérésében segédkeztek. A gépkocsi átadása során arról beszélt, hogy a Balaton Fejlesztési Tanácstól nyert több mint 16 millió forintos pályázati támogatási összeget felhasználva 20 milliós fejlesztést hajthatott végre a település. A tehergépkocsi mellett utánfutót is vásároltak, tavasszal pedig ötmillió forintos játszótérfejlesztés indul. A polgármester beszélt arról is, hogy az EKF keretében nagyon sok programot szervezhettek, reményeik szerint azok közül többet bevesznek a következő évek rendezvényeinek sorába. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában