Programsorozat

2024.03.06. 17:00

A kikötőtől az összekötőig, térségi összefogással

A Bakony és a Balaton Keleti Kapuja Egyesület, illetve a Talentum Diákközpont Egyesület – Küngös együttműködésében valósult meg a Civil Kikötő elnevezésű programsorozat, mely közösséget teremt rendezvényeivel a térségben élők számára. Céljuk alkalmat nyújtani a régióban rejlő lehetőségek megismertetéséhez, az önfejlesztés, az újdonságok kipróbálása és az egyéni érdeklődési kör kibővítése, melyeket Veszprémben ismertettek március 4-én.

Benkő Péter

A Bakony és a Balaton Keleti Kapuja Egyesület egy korábbi rendezvényén

Forrás: egyesület

Szabó Gergely programfelelős szólt azokról a rendezvényekről, melyeken egy-egy civil szervezet ifjúsági csoportja vagy női köre félnapos, aktív, ismeretterjesztő eseményen vehet részt. – Elsődleges program egy vízitúra, ahol a résztvevők kenuval járják be a Balaton keleti partszakaszát tapasztalt kísérők vezetésével. – Már itt a közösségépítés a célunk, ennek fontosságára fejlesztőjátékokkal, egyéb programokkal hívjuk fel a figyelmet, hangsúlyt helyezve a víz és a vízpart biztonságos használatának tudatosítására, a tó élővilágának, jelenségeinek megismerésére, vizsgálatára, a vízi eszközök megismerésére, kipróbálására.

A programfelelős hozzátette, a szezononként megtartott félnapos Kikötő-programokat egy összegző, egész napos összekötő rendezvény zárja Küngösön, ahova hívják-várják az aktuális szezonban valamely közösségépítő rendezvényen megjelenteket és további érdeklődőket. – Itt értékeljük majd a lezárandó szezont, s lehetőség nyílik a célcsoporttagok között ismerkedésre, kulturális, szórakoztató műsorokon való részvételre. Bemutatjuk a térség és az együttműködések kiaknázható lehetőségeit, azok szükségességét, a természeti környezethez fűződő viszonyunkat, fókuszba helyezve az önfejlesztést, az egészségtudatos gondolkodást, a helyi és térségbeli partnerségi klubok kialakításának lehetőségét, és szándékunk a Térségi Diákközpont Küngösön történő kialakítása –mondta el Szabó Gergely.

Szabó Gergely bemutatta céljaikat
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Lapunk megtudta még, a Térségi Diákközpont célkitűzései a következő három évben a helyi diákklubok mentorálása, összekötése és térségi események szervezése lesz. Utóbbiak között sportnapok, kirándulások, kulturális programok, tehetségkutatók megszervezése, lebonyolítása a fő feladat. Ezekben a Leader helyi akciócsoport címet elnyert Bakony és a Balaton Keleti Kapuja Egyesület, a Talentum Diákközpont Egyesület – Küngös munkájára számítanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában