Házassági évfordulójukon újrafotózták nászútjukat

2024.04.06. 20:00

A szerelemszikla története – 45 éve együtt a cseszneki vár strázsamestere és a markotányosnő (képgaléria, videó)

A nászútján egy fővárosi pár 45 éve a cseszneki várnál járt, a napokban pedig újrafényképezték azt a helyszínt az őrtoronynál, ahol egykor kép készült róluk. Kalandos volt már házasságuk kezdete, pár éve pedig a bakonyi erődítményben a strázsamester és a markotányosnő szerepét látják el. Hegedűsék és a szerelemszikla története következik cikkünkben, archív fotókkal illusztrálva.

Rimányi Zita

Cseszneken mindenki ismeri Indiánt, azaz Hegedűs Lászlót és feleségét, Hegedűs Lászlóné Fábián Zsuzsannát, pedig csak 2011-ben költöztek a faluba. Többek között azért, mert udvaruk nyitott piknikkert minden kirándulónak, és ők fogadják, segítik a várba látogatókat. Az erődítményben dolgoznak, a várkapitány mellett a strázsamester és a markotányosnő szerepét látják el. Ennél fontosabb szálak is kötik őket azonban a középkori épület megmaradt falaihoz, róluk nevezték el az itt található Szerelmesek szikláját. Róluk szól a cseszneki szerelemszikla története.

Nászút 1979 áprilisában – Az archív fotón az ifjú házasok, Hegedűsék, akik akkor még a fővárosban laktak, azóta Csesznekre költöztek
Nászút 1979 áprilisában – Az archív fotón az ifjú házasok, Hegedűsék, akik akkor még a fővárosban laktak, azóta Csesznekre költöztek
Fotó: családi / Forrás: olvasó

Elájult az első randin, a másodikon már másodszor kérte meg szerelme kezét

– Egy szilveszteri házibuliban ismerkedtünk meg. Én épp válófélben voltam, és az unokaöcsém aggódott a magányosságom miatt. Azt kértem, hogy a röplabdacsapat egyik játékosát hívják meg, mert szívesen összeismerkednék vele. Megtették. Amikor belépett az ajtón, láttam, hogy mindkét lábára sántít. Épp megoperálták a térdeit. Az este jól sikerült, a gitárok is előkerültek, s hajnalban autóval vittük haza Zsuzsát, hiszen nehezen járt. Még a kocsiban randira hívtam, másnapra, Óbudára. Amikor odaért, én pedig lesegítettem a buszról, bevertem a fejem a buszmegállót jelző táblába, és elájultam. Utána azért egy étteremben megvacsoráztunk. Már akkor megkérdeztem, akar-e a feleségem lenni. Az volt a kifogása, hogy még nem váltam el. Ám pár nap múlva megvolt a bontóper, és megismételtem a kérdésemet. Igen volt a válasz, és be is jelentkeztünk a tanácshoz – idézte fel történetüket Indián. Április 7-én volt az esküvő, épp 45 esztendeje.

Újrafotózták azokat a képeket, amelyek a cseszneki várnál Hegedűsék nászútján készültek, itt van a szelfizőpont, a szerelemszikla
Újrafotózták azokat a képeket, amelyek a cseszneki várnál Hegedűsék nászútján készültek, itt van a szelfizőpont, a szerelemszikla 
Fotó: Sárfi Lajos / Forrás: útirány.hu

Nászútra Bakonybélbe mentek, aztán évfordulóikon ugyanazt a szobát kérték

Nászútra Bakonybélbe ment az ifjú pár, 1979 áprilisában, szakszervezeti beutalóval, mert a férj a Domus áruházban dolgozott. Volt ott épp egy másik nászutas pár egy Skodával, így együtt járták be a környéket. A cseszneki vár is szerepelt a programban, ott készültek róluk fekete-fehér képek. Már el is felejtették azokat, de nemrégiben előkerültek, így a 45. házassági évfordulóra újrafotózták azokat. Indián elmondta, hogy akkoriban a 82-es főút felől lehetett besétálni az erődítmény közelébe, a növényekkel benőtt részen az őrtorony alatti szikláig jutottak csak. Aztán a huszadik és a 25. házassági évfordulójukat is ugyanabban a bakonybéli szobában töltötték, kikerestették a vendégkönyvben, melyik volt az. Az évek alatt többször jártak Cseszneken kirándulni, barátságot kötöttek helybeliekkel. Az ideköltözés mellett akkor döntöttek, amikor vállalkozásuk bajba jutott, ugyanis videókölcsönzéssel foglalkoztak, ám ez a szakma hirtelen megszűnt. Budapesti üzlethelyiségüket cserélték egy cseszneki parasztházra. 

A cseszneki vár strázsamestere és párja, a markotányosnő, azaz Hegedűs Lászlóné, Zsuzsa és Hegedűs Indián László
A cseszneki vár strázsamestere és párja, a markotányosnő, azaz Hegedűs Lászlóné, Zsuzsa és Hegedűs Indián László
Fotó: családi / Forrás: olvasó

Szerelemszikla – Szelfipont lett Indiánék történetének fontos helyszíne

Kedvességük, barátságosságuk már szinte elmaradhatatlanul része a várlátogatásoknak; kutyusuknak, Bobinak, a ,,cel-ebnek" rajongói is lettek már, ugyanis ott strázsál velük az erődítmény bejáratánál. Tavaly pedig Hegedűsék nászútjának emlékére azt a helyet, ahol friss házasokként egykor a cseszneki várnál lefotózták őket, elnevezték a Szerelmesek sziklájának. Erről tábla készült, amit hamarosan kihelyeznek a szelfipontra. Pároknak érdemes itt fotózkodniuk, hátha nekik is összejön a 45 év boldog házasság.

– Hogyan tudtuk megőrizni kapcsolatunkban az egymáshoz ragaszkodás érzését? Úgy, hogy ha bajunk van egymással, azt azonnal kimondjuk. Nem szégyelljük, hogy olykor kissé indulatosan, de utána nyugodtan is megbeszéljük, és kompromisszumokat kötünk. Kell a tolerancia. Ha magában tartja az ember a sérelmeit – az a legrosszabb –, akkor előbb-utóbb minden rosszra fordul a házasságban – állítja Zsuzsa saját tapasztalataik alapján, és elmondta, hogy párjával együtt imádja az erdőt, a fővárosban is közel laktak a természethez, és máig rendszeresen kirándulnak. Ráadásul az Öreg-Bakony csodás hely.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában