2017.09.30. 09:30
Erdély kincsei a szívügye
Szeptemberi összejövetelén a Padányi katolikus gimnáziumban, Szász István Tas erdélyi orvosi szakírót, közírót, szerkesztőt fogadta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) veszprémi csoportja.
Szász István Tas (jobbról) Veszprém megyében is otthon van Fotó: Hauzler László
Az elnök, Udvarhelyi Olivér ajánlotta a közönség figyelmébe az előadót és Transsylvan szemmel, összmagyar szívvel című előadását.
Mint kiderült, az irodalmi vonatkozásoknál is többről van szó, hiszen a nyolcadik iksz táján járó vendég negyven évvel ezelőtt, miután Marosvásárhelyen megszerezte orvosi diplomáját, újjászületni az anyaországba költözött, egészen pontosan Pápakovácsiba, ezért is mondja, hogy számára Veszprém megye jelenti a második hazát.
A szálak az áttelepülés előtt és azóta is szövődnek, hiszen az elnöké mellett sorakoztak az ölelések, baráti kézfogások; eljött Sütő András, az író Veszprémben praktizáló fia, Raffai István újságíró, akinek hatására megírta első tanulmányát, vagy a szintén erdélyi származású, a megyeszékhelyen élő festőművész, Kádár Tibor is. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy a Szász István Tas által éppen harminc éve útjára indított kiállítássorozatnak – Erdélyi művészek leányfalun – éppen Kádár Tibor volt az első alakja. Vele együtt a sorozat már több mint száz erdélyi képzőművészt, tudóst, írót tudott bemutatni. Harminc éve Leányfalura is körzeti orvosnak szerződött a vendég, aki számára természetes volt, hogy az orvos, a pap és a tanító feladata összefogni a közösséget. Ám mivel magyarsága ellenére is román orvosként emlegették, természetes misszióként dolgozott azon, hogy Erdély kincseit a legszélesebb körben megismertesse.
Orvosként, pszichológusként, pszichiáterként, később kiállításszervezőként és íróként is készíti a „palackpostákat”, hogy a mai olvasó vagy beszélgetőtárs tisztában legyen vele, még mindig mennyi veszítenivalónk maradt Európában.