Koncert

2017.10.01. 13:04

Fitzgerald és Armstrong egy színpadon

Volt egyszer egy Amerika… címmel invitálta zenés időutazásra közönségét a Füred Dixieland Band péntek este az Agóra Veszprém VMK-ba, s a Veszprémben első alkalommal koncertező formáció állta a szavát, a klasszikusokban és zenei kitekintésekben bővelkedő produkció elővarázsolta a ’20-as, ’30-as, ’40-es éveket.

Leitner Vera

A több mint kétórás koncert során Louis Armstrong, Benny Goodman, Ella Fitzgerald, Glenn Miller, Gene Krupa méltán világhírű slágerei csendültek fel, ám az ismert dalok közül több a zenekar saját hangszerelésű változatában, egyéni ízlés szerint alakítva szólalt meg. A fél éve alakult, nyolctagú zenekar igazi New Orleans-i parádéhangulattal készült a péntek esti koncertre, melynek sztárvendége ezúttal Falusi Mariann volt. Az énekesnő az est során sokak számára kevéssé ismert oldaláról, dzsesszénekesként mutatkozott be a közönségnek, jelentős sikerrel. A Füred Dixieland Band alapítója, Dervalics Róbert Falusi Mariann kapcsán korábban kiemelte, Magyarországon talán ő képviseli leghitelesebben Ella Fitzgerald zenei vonalát, így énekhangját, stílusát kiválóan be tudták illeszteni a Füred Dixieland Band profiljába.

Nem titok, hogy a zenekar tudatosan épít a Füred Dixieland Band és a Benkó Dixieland Band között húzható párhuzamra, ennek megfelelően a pénteki koncert – azon túl, hogy maradandó zenei élményt és valódi kikapcsolódást nyújtott a részvevőknek – egyben méltó főhajtás volt a Benkó Dixieland Band megalapítója, a néhány éve elhunyt Benkó Sándor életműve előtt, aki nem csupán a műfaj hazai megteremtője és úttörője volt, de nemzetközi mércével mérve is jelentőset alkotott.

Tisztelegve hát a dixieland, illetve a swing nagyjai előtt, a koncerten nem maradhatott el például a Bourbon Street Parade, a Yes Sir, That’s My Baby, az I Got Rythm vagy a Route 66. A ’20-as, ’30-as, ’40-es évek dixielandjének hagyományait, kiemelkedő alakjainak örökségét ápoló Füred Dixieland Band valamennyi tagja (Dervalics Róbert – klarinét, szaxofon, ének, Bér Zsolt – trombita, Mike Krisztián – harsona, Nagy Ferenc – nagybőgő, Zabos Regina – ének, Potesz Tamás – zongora, Szász Dávid – gitár, Németh Csaba – dob) színvonalas játékkal, minőségi zenével járult hozzá a produkció sikeréhez, mely vitathatatlan, valós zenés időutazással ajándékozta meg a hallgatóságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában