2018.04.06. 15:00
Tóth Szabolcs 'Executor': „Építjük magunknak a jelenkor kultúráját”
Közeledik április 11-e, a Magyar Költészet Napja. Ebből az alkalomból kérdeztük Tóth Szabolcs 'Ex'-et, veszprémi szlemmert.
- Az odaLÖKött KÖLtészet (Slam Poetry Veszprém) vezetőjeként bizonyára kiemelt szerep jut az életedben a költészetnek. Készülsz valamire április 11-én? Részt veszel valamilyen programon?
Idén a szoros napirend miatt a saját eseményünket tudnám kiemelni, amin biztosan részt veszek, egy költészet napja after keretein belül április 12-én tartjuk a Dubniczay-palotában havi slam poetry estünket „miért nem” témában.
Szívesen mozdulok ki olyan eseményekre egyébként, amik felkeltik az érdeklődésemet városon-megyén belül, de vagy idő hiányában nem tudok eljutni általában vagy nincs Veszprémben ilyen esemény. Sebaj, építjük magunknak a jelenkor kultúráját.
- A slam poetry – bár sok vita övezi – végülis a költészet egy relatíve új ága. Gyakorló művészként feladatodnak tartod a költészetnek tanító/ismertető szerepét?
Először is köszönöm ezt a megtisztelő titulust, de még mindig csak egy srácnak tartom magam a repülőtér melletti lakótelepről. Ha lett volna hozzá kellő ambícióm, tanárnak tanultam volna, ahogy gyerekként kacérkodtam a gondolattal. De a slam poetry lehetővé teszi számomra, hogy alapvető értékekkel ismertessem meg a közönséget kontaktlencsémen át saját és ellenpéldák segítségével, ahogy teszem ezt legutóbbi írásomban, amely Baranyai Máté kortárs költőnk Legyünk csövesek! c. versére reflektál nem titkolt módon.
- Alex irodalmi nevelését elkezdted már, olvasol neki verseket?
Nincs szándékomban ráerőltetni művészeteket, sportokat, hobbitevékenységeket, viszont ha talál magának egyet vagy többet is ezek közül, szinte biztos, hogy támogatni fogom benne.
Most, másfél évesen szereti az énekeket, mondókákat, gyermekdalokat. Párommal együtt pedig minden percét imádjuk, amikor csak bólogat egy Számára ismerős dal ütemére vagy éppen a „Csíp, csíp, csókát” hallva mosolyogva táncoltatja kezeit és figyeli a szánkat, hogyan formáljuk a hangokat. Kicsiben kezdjük, de ki tudja, határ-e a csillagos?
Magamat meg nem hazudtolván viszont visszaköszön ebben a témában, s szorosan kapcsolódik a kérdéskörhöz a fiam születésére írt slam-em egyik sarokköve: „jóravaló kölyköt nevelek Belőled – nem leszel Te LÖKött, tanaimból egy kis előleg: ...” (nevet)
- A megszokott kedvenc vers/kedvenc költő kérdés helyett, mint aktív költő/szlemmer fel tudnál sorolni olyan magyar költőket, akik hatással vannak a költészetedre?
Klasszikus költők közül Weöres Sándort tudnám kapásból említeni, több írásomat is az Ő művei ihlették. Viszont ritka az olyan alkalom, hogy önként nekiállok verseket olvasni, ezt a passzív hozzáállást még általános iskolában ragasztotta rám a tanerő a görcsösen erőltetett „tanuljunk verseket, mert a tanrend megköveteli” és „a költő itt arra gondolt, hogy...” módszerrel.
- Az oktatásban a költészet mint memóriagyakorlat (verseket tanítanak memoriterként) egy bevált szokás. Ezzel megszerettetik a költészetet szerinted, vagy éppen ellenkezőleg?
Ég és föld a tapasztalatom az irodalomtanárok hozzáállásával kapcsolatban: a már említett általános iskolás évek kínszenvedés volt – memoriterek végtelen versszakon át, egy felelő 10-15 percen keresztül mond monoton verset, borzalmas 45 percek voltak.
Ezzel szemben a középiskola alatt nemcsak megkedveltem az irodalmat; innen is küldöm köszönetemet Kecskemétre Pappné Éva tanárnőnek; de valami furcsa módon napjaim részévé vált e modern formában.
Fiatal szlemmereinkkel beszélgetve beigazolódik számomra újra és újra, hogy az oktató személye, elhivatottsága és diákokhoz való hozzáállása meghatározó tud lenni egy újabb generáció irodalom iránti szeretetében.
