Külföldiként Magyarországon

2018.04.03. 12:27

Az állampolgár című filmet vetítették Veszprémben

Személyes történeteken alapul Az állampolgár című film, amelyet a napokban mutattak be a megyeszékhelyen.

Marton Attila

Az alkotást a Pannonfíling Klub szervezésében láthatták a nézők a Teguláriumban, a vetítés után Vranik Roland rendezővel és az egyik szereplővel, Arghavan Shekarival Horváth Virág újságíró beszélgetett.

Horváth Virág újságíró, Arghavan Shekari és Vranik Roland rendező Fotó: Penovác Károly/Napló

A rendező elmondta, eredetileg egy komédiát készített volna három fiatal fekete fiatalról, ám a forgatókönyv kidolgozásakor lemondtak erről a történetről, és a humor helyett egy realisztikusabb történetet akartak bemutatni: azt, hogyan lesz egy hazánkba költöző külföldi magyarrá.

Vranik Roland 2013-ban Berlinben nyert ösztöndíjat a forgatókönyv fejlesztésére, és bár ekkor még nem érintette a menekültválság Európát, szerinte nem volt nehéz előrelátni, mi történhet a kontinensen. A film előkészületei másfél évig tartottak, Az állampolgárt végül 2017 elején mutatták be a hazai mozikban. – Személyes történetekből épül fel az alkotás, nagyon sok interjút készítettünk itt élő külföldiekkel. A film elsősorban a túlélésről szól, és arról a valós problémáról, milyen nehéz megszereznie a magyar állampolgárságot egy letelepedni szándékozó külföldinek – magyarázta Vranik Roland.

A filmet főként amatőrökkel, Magyarországon élő külföldiekkel forgatták. A főszereplő Wilsont Cake-Baly Marcelo alakította, a történetben egy fiatal perzsa lány is felbukkan, őt Arghavan Shekari játszotta. A beszélgetésen elmondta, nyolc éve él Magyarországon, divattervezőként dolgozik. A forgatás nagy élmény volt számára, de nem akar színész lenni.

Vranik Roland arról is beszélt, a közönségtalálkozók és a film nézettségi adatai azt mutatják, a közönség jól fogadta a filmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában