Helyi kultúra

2018.06.20. 07:00

Alapos, hiánypótló falumonográfia készült Takácsiról

Közel hét évig készült a Tanulmányok és források Takácsi történetéhez című falumonográfia, amely többek között a néhai Gyurátz Ferenc evangélikus püspök egyes naplójegyzeteit is a nagyközönség elé tárja.

Polgár Tibor

A Hudi József levéltár-igazgató szerkesztésében és magánkiadásában, a takácsi önkormányzat, helyi vállalkozók, a Pápai Református Gyűjtemények és a Pápai Református Teológiai Akadémia anyagi támogatásával megjelent kiadványnak a takácsi művelődési házban tartották a bemutatóját. A 2012 és 2018 között készült, 526 oldalas impozáns kötetet a szerkesztő, továbbá a szerzők közül S. Lackovits Emőke néprajzos és Sonnevend Imre természetvédelmi szakmérnök ismertette az eseményre egybegyűlt érdeklődőkkel. Hudi József elmondta, a könyv első része történeti, néprajzi, természetrajzi tanulmányokat tartalmaz, míg a második fele történeti olvasókönyv. A színes borítót Kisantal Tibor grafikus tervezte.

Hudi József szerkesztette a Tanulmányok és források Takácsi történetéhez című falumonográfiát Fotó: MTA

A Hudi József által összeállított történeti olvasókönyvet nagyszámú forrás – például oklevelek, iratok, hírlapi cikkek, tudósítások -, lelkészek (köztük Ittzés János evangélikus püspök, Vladár Gábor teológiai tanár, Pásztor-Dudinszki Éva református lelkész) visszaemlékezései, valamint Gyurátz Ferenc evangélikus püspök naplójegyzetei alkotják. A latin okleveleket Köblös József történész-levéltáros fordította magyarra. A bevezető tanulmányokkal kísért források a középkorban kialakult kiváltságos település, a későbbi nemes község történetének hétköznapjait mutatják be a 13. századtól kezdődően egészen napjainkig.

A kötet végén helyi életrajzi lexikon található, amely közel félszáz, takácsi kötődésű neves személyiség életrajzát tartalmazza. Közülük a legismertebb a takácsi születésű kiváló színész, Dezséri Gyula (1850-1928) és Győry Elemér (1891-1978) dunántúli református püspök. A kutatás kiderítette, hogy Pápay Sámuel (1770-1827) irodalomtörténész takácsi birtokos volt, és id. Magassy Sándor (1932-2003) evangélikus lelkész, főiskolai oktató hosszabb ideig a faluban szolgált. A mai nemzedékeket képviseli a településhez kötődő Lentner Csaba közgazdász, egyetemi tanár; Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök, Vladár Gábor református teológiai professzor.

A kiadványhoz kézzel rajzolt történeti térkép is tartozik, amit Somfai Balázs nyugalmazott főlevéltáros tervezett, ő és Somfai Laura rajzolt. Hudi József a Naplónaknyilatkozva kiemelte, a sikeres könyvbemutató megszervezésében a takácsi polgármesteri hivatal és Szabó Endre Lászlóné könyvtáros nyújtott hathatós segítséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában