2018.08.07. 07:00
A kitartó, áldozatos munka meghozta a várva várt sikert
Az Auer-fesztivál részeként adott koncertet a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiből álló Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar vasárnap a Hangvillában.
A Gárdonyi kamarazenekarban mintegy negyven tanuló zenél
Fotó: Nagy Lajos / Napló
A vasárnap délutáni koncerten többek közt Bartók-dalok, Bizet-művek csendültek fel, elhangzott Csajkovszkij Nocturne, illetve Hacsaturján Fiatal lányok tánca című darabja, a bemutatott művek közt pedig több Kováts Péter-átiratot is hallhatott a közönség.
A Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekarban mintegy negyven tanuló zenél Demel Eszter irányítása alatt.
Mint az a koncerten is elhangzott, az elmúlt néhány évben rendkívüli sikereket értek el nemcsak hazai, de nemzetközi versenyeken is, és váltak ennek eredményeként az egyik legjelentősebb hazai ifjúsági zenekarrá. Demel Eszter a zenekarról elmondta, állandó körforgásban vannak, hiszen versenyről versenyre, fellépésről fellépésre járnak, és ez a fejlődési lehetőség mellett állandó készülést is jelent, ebben a folyamatban pedig nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy milyen darabokat válasszon a zenekar az egyes koncertekre, hangversenyekre.
Mint elhangzott, a kiemelkedő sikerszéria körülbelül négy éve indult be a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar életében, ám ez huszonnégy év munkájának gyümölcse, hiszen azóta működik a zeneművészeti középiskola tanulóinak Gárdonyi zenekara.
Demel Eszter a zeneművek közti szünetekben arról is beszélt, hogy a versenyeken elért eredményeket a rengeteg munkának tulajdonítja, illetve annak, hogy nagyon jó zeneanyagot játszhatnak, hiszen Kováts Péter, a Medelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője több, népszerű zeneművet írt át ifjúsági vonószenekarra, ezekkel a művekkel mindenütt sikert aratnak.