Költői pályára predesztinálva – Ki is az a Búzás Huba?

Búzás Huba költő hetedik kötete a Cédrus Művészeti Alapítvány kiadásában, Kallai Sándor festőművész illusztrációival jelent meg Égi kupolánk címmel a közelmúltban. A 83 évesen is aktív alkotó impozáns otthonában él feleségével, Edit asszonynyal, aki korábban különböző tévécsatornák látványtervezője, stylistja volt. Nemrégiben neves műkritikusok, művészettörténészek, kortárs írók, költők elismerő szavakkal méltatták a formai és gondolatvilágában különleges alkotást. Kellei György író, újságíró a kötet kapcsán úgy fogalmazott, ezzel a művel Búzás Huba megírta élete József Attila-díjra esélyes alkotását.

Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus Hordva körül a szabadság álmát című írásában az Égi kupolánk művet nemcsak szenzációs verseskötetnek, hanem témájáért és formai kivitelezéséért „a zsenik terepének” nevezte. Jóllehet, az irodalom berkeiben járatosak ma már jól tudják, kicsoda Búzás Huba, és ismerik írói múltját is, a kevésbé járatosaknak is érdemes tudniuk, ki van az országosan is ismert név mögött. Újságírói megkeresésemre, hogy költészetébe, életútjába betekintést engedjen, igent mondott, előzékenyen fogadott könyvei között.

Mit tudhatunk gyermekkoráról, a kezdetekről, indíttatásáról?

– Medgyesegyházán születtem. Apám abban az időben házaló biztosítási ügynökként kereste sovány kenyerét, emiatt gyakran költöznünk kellett. Apai nagyapám református pap volt, anyai nagyapám pedig hegedűművész, aki Marosvásárhelyen a zenei konzervatóriumot igazgatta. Édesanyám családját a trianoni békeszerződés következményeként kitoloncolták Erdélyből, nincstelenekké lettek. Mind apám, mind anyai nagyapám végigharcolta az első világháború éveit. Családunk előbb Szegedre, majd Szombathelyre, onnan Keszthelyre költözött. Apám a második világháborúban is megkapta katonai behívóját, részt vett a délvidéki harcokban. Édesanyám azért, hogy a család egy kis pluszbevételhez jusson, Szombathelyen kölcsönkönyvtárat nyitott. Ettől kezdve gyermekkorom évei a könyvek között teltek.

Szüleim – különösen édesapám – művelt emberek voltak, szellemi gazdagság vett körül. Emlékszem, esténként Szapphó, Alkaiosz s más görög és latin költők verseit olvasták, skandálták. Ezekre a ritmusokra később tudat alatt nagyon befogadó lettem, vonzalmam az alkaioszi versszakokhoz gyermekkori élményeimből ered. Anyám gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet. Tőle hallottam először meseként Romulusz és Rémusz történetét. Könyvtárában a mesekönyvek világával ismerkedtem. Hatévesen már olvastam. Amikor az elemi iskola második osztályát elvégeztem, a nyári szünidő alatt – szüleim elmondása szerint – mintegy háromszáz mesekönyvet olvastam el. Sajnos szellemi előmenetelemre károsan hatott a világháború éveinek zaklatottsága. A gyakori szénszünetek, háborús események miatt a tananyagot képtelenek voltunk elsajátítani. Átéltem sok-sok légiriadót és több szőnyegbombázást. A háború befejezésekor a szombathelyi lakás romokban hevert, ezért Keszthelyre költöztünk – emlékezett vissza a költő.

Elmondásából kiderült, akkoriban nem volt könnyű sorsuk a gyerekeknek. Tizenkét éves korától nyaranként fizikai munkára szegődött jó néhány éven át. Volt fűzfavenyige- hántoló az erdészetnél, utcai fagylaltárus, pályamunkás a vasútnál, rakodó teherautók tetején, de aratómunkásként és cséplőgépellenőrként is dolgozott. Keszthelyen nyolcosztályos gimnáziumban, a premontreieknél folytatta tanulmányait. A felekezeti gimnáziumi esztendők nehezen teltek a korábbi évek mulasztásának pótlása miatt. A Festetics-kastélyban berendezett Széchenyi könyvtárnak rendszeres látogatójává vált. Úgy fogalmazott, komoly filozófiai munkákat olvasott, amelyek elmeélesítő hatása tagadhatatlan volt. Tizenöt évesen megírta Életfelfogásom és világnézetem címmel akkori gondolatvilága összefoglalását – mondta.

Beszélgetésünk ezen pontján leemelt könyvespolcáról egy ütött-kopott, régi iskolai füzetet. Megrendítő pillanat volt látni 1950-ben íródott filozófiai értekezését. A feledésbe merült füzetet édesanyja egészen a haláláig őrizte az utókornak. A költő ezen tudományos jegyzetéből fel is olvasott néhány sort. Beletekintettem. Az elején keltezés, a kézirat végén pedig gyerekes írással odabiggyesztve: „Kíváncsi leszek magamra, hogy 80 évesen megtagadom-e mindezt.” Immáron 83 évesen, szellemi frissességben, írói bölcsességének teljességében dokumentumként őrzi egykori sorait.

De ki is voltaképpen Búzás Huba, és miként kezdődött költői útja?

– Költői életem volt, a megpróbáltatásokat, munkáimat, viszontagságaimat is költőként éltem át. Az élmények – maguktól – vajmi kevéssé változnak verssé. Gimnazistaként próbáltam érzéki költeményekben megjeleníteni élményeimet. Alig sikerültek. Mindaddig sikertelen maradtam, amíg nem váltam formaművésszé. Az sem egyik napról a másikra történt. Egyetemi tanulmányaimkor szigorlataimat és a kollokviumokat végig jeles rendűen abszolváltam. Az 1956-os forradalom tizennégy emlékezetes napját egy elbeszélésben elevenítettem meg, mely a Napút folyóiratban látott napvilágot, Tizenöt vaságy a forradalomban címmel. Későbbi verseim a Jelenkorban és az Életünkben jelentek meg, a helyi Napló szintén számos versemet közölte ’58-tól – mondta.

A Búzás Hubát ismerők tudják, hogy 1972-től 23 évre alkotói némaságba vonult. Az írói elhallgatás időszaka után a természet minden bizonnyal be akarta pótolni, amit mulasztott. Volt ideje arra, hogy egy kiforrott költői nyelvvel, újszerű stílussal jelentkezzék a kortárs irodalom egén. Ez tiszteletet és elismerést hozott számára. Alkotói folyamatáról úgy fogalmazott, egyfajta belső szükségletként éli meg. Sokszor úgy ír, mintha vezetnék a kezét. Elmondta, hajnalban, amikor az agy még tabula rasa, és az élmények, történések még nem írtak bele impressziókat, akkor alkot a legszívesebben. Az Égi kupolánk kötet végén tizenegyen, köztük kortárs író, költő, kritikus, irodalomtörténész, lapok főszerkesztői – többük Kossuth- díjas – elismerően nyilatkoztak művéről. Hárman egyenesen Madách Az ember tragédiája című drámájához mérték lírai eposzát, és megállapították, hogy költeménye klasszikus mértékű modern mű.

Az olvasó számára milyen üzenetet hordoz?

– A mű lényegét az alcímben fogalmaztam meg: Kozmikussá nyitott tudatfolyamatok kifejeződése a nyelv eszközeivel. Voltaképpen nem más, mint egy autókaraván utazása alkonyattól hajnalig, miközben bemutatható, mi minden kavarog egy 21. századi entellektüel fejében. A mű alapvető életérzése az emberiség ősi félelemérzete, hisz a minket körülölelő világmindenség nem kompatibilis az emberrel, szinte pusztulásra ítéltettünk. Jogos önvédelmi helyzetünkben védekezésünk eszközeként építettük fel kultúránkat, a tudomány, a művészetek, a vallások, a hiedelmek hatalmas rendszerét. Anyagi és szellemi javakat teremtettünk. Remélhetőleg túléljük környezetpusztításainkat. Azt, hogy háborúinkat is? Nem tudom. Manapság nem egy-egy nemzet fennmaradása a tét, hanem az emberiségé. Következő kötetem valószínűleg szintén lírai eposz lesz, a Föld! Föld! – vesztőhelyünk címben gondolkodom, azaz a geopotenciális tudatfolyamatok kifejezésére adnám a fejemet. Talán az emberi lélek története lesz – zárta gondolatait az alkotó.