A lakótelep, ahol újra gondozzák a virágoskerteket

Város a városban – mondják sokan a Jutasi úti lakótelepre, amely közel 20 ezres lélekszámával a megye harmadik legnépesebb települése lehetne. Sokan nem szeretik, sokan viszont erősen kötődnek hozzá – Kőrösi-Kocsis Dorina olvasónk például fotókon mutatta be a lakótelep sajátos szépségét.

Az évek során többen is foglalkoztak a településrész történetével, mi ezúttal Szegedi József segítségével barangoltuk be a Jutasi úti lakótelep ötven évét.

Szegedi József Balatonalmádiból költözött a Jutasi úti lakótelepre 1984-ben, azóta itt él. A Tájak – Korok – Múzeumok Egyesület veszprémi klubjának alapító tagja, részt vesz a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület munkájában. 2001-ben kezdett a Jutasi úti lakótelep történetével foglalkozni, korát meghazudtoló munkabírással gyűjti a Napló archívumából a településrészről megjelent cikkeket, filmeket készít és tervezi, hogy megírja a lakótelep történetét a tervezéstől az utolsó lakók beköltözéséig. Ahol élünk: a Jutasi úti lakótelep címmel januárban mutatták be kisfilmjét és rendeztek kiállítást fotóiból a Március 15. utcai könyvtárban.

Rögtön az elején tisztázzuk, hogy a településrész neve Jutasi úti lakótelep (nem pedig Haszkovó-lakótelep), területileg pedig a Munkácsy utca–Jutasi út (Aranyos-völgy)–Bakonyalja városrész–Látóhegyi-árok (BMX-pálya) által határolt részen található.

Az első lakóház

Jutason először 1902-ben épültek barakkok, akkor egy tábori tüzérüteg osztályt telepítettek ide (nagyjából a mai Barátság park területén), 1915-20 között honvéd hadikórház működött errefelé, és 1924 novemberében kezdte meg működését a híres jutasi altisztképző. Az első lakóházat a honvédség építtette itt az '50-es években, ebben cserépkályhával fűtött tiszti lakások voltak. Az épület ma is látható a laktanyával szemben:

Emögött az '50-es évek végén még két hasonló épület készült ugyanilyen céllal.

Az 1960-as évek közepén Veszprém megyében is felgyorsult az iparosodás, a gyárak, üzemek egyre több dolgozót foglalkoztattak, akiknek szállásra volt szükségük. A lakáshiány enyhítése érdekében a megyei pártbizottság és a megyei tanács együttes ülésén határozatot hoztak arról, hogy a fűzfői nagyüzemek (Nitrokémia, papírgyár) dolgozóinak Veszprémben kell lakást biztosítani. A határozatnak volt politikai vetülete is, ugyanis a pártvezetés szerette volna, ha az addig klerikális (egyházi), hivatali Veszprémből munkásváros lesz.

Nagyívű tervek

1969. augusztus 30-án a városi tanács tárgyalta az akkor még Felszabadulás úti lakótelep beruházási programját, novemberben pedig a tervezővállalat már bemutatta az első terveket. Ezek meglehetősen nagyívű tervek voltak: háromezer lakás, föld alatti garázsok és egy kereskedelmi központ építését tartalmazták,

illetve három húszemeletes épületét a mostani Agóra melletti területen, a négyemeletesek helyén.

A tervek szerint a 8-as főutat is a lakótelepen vezették volna keresztül, a Stromfeld utcáról egy aranyos-völgyi hídon keresztül ért volna ki a Dózsavárosba.

A lakásépítés leggyorsabb módja az akkor már létező házgyári (panel) technológia volt, 1974-ig a győri házgyár elemeit használták fel, majd az időközben elkészült veszprémi házgyár paneljeiből építkeztek.

1970 elején kezdődött a két évtizedes építőmunka, a lakótelep alapkövét 1971. szeptember 24-én helyezték el az első épület, a Munkácsy utca 1. számú ház alagsorában – azt viszont nem tudni, az öt lépcsőház közül melyikben.

A Napló korabeli cikkei szerint olyan sebességgel adták át a lakóknak a lakásokat, hogy előfordult, két lépcsőházban már laktak, de a másik két lépcsőházban még dolgoztak a munkások.

Az építkezés első üteme 1974-ig tartott, ekkorra készültek el a Munkácsy, a Halle utca és a Jutasi út épületei, itt többségében fűzfői dolgozók kaptak lakást. A második ütemben épültek a Stromfeld és a Haszkovó utca házai, egészen a buszfordulóig, a harmadik ütemben pedig a Haszkovó utcától lefelé eső rész, a Klapkával bezárólag.

Gyerek van, iskola nincs

Az építkezéssel egy időben már elérhetőek voltak a különféle szolgáltatások, orvosi ellátás, üzletek: először a Munkácsy utcai tömbök aljában, a Jutasi út épületei alatt és a Halle utcai épületek árkádjaiban. A Jutas ABC-t 1977 novemberében adták át, akkoriban ez volt Veszprém megye legnagyobb élelmiszer-áruháza.

A lakótelepi gyerekek létszámával viszont nem kalkuláltak jól a lakótelep tervezői: az óvodák száma ugyan elégséges volt, ám az első iskola, az 1971 augusztusában átadott Bem már szűkösnek bizonyult, ezért 1978-ban megnyílt a Báthory, majd 1985-ben az egész város legnagyobb iskolája, a Széchenyi (amit aztán később összevontak a megszűnő Bemmel, és Deák néven született újjá).

Közben tovább épült a lakótelep, bár időről időre módosítottak a költségvetésen, takarékossági okokból tízemeletesek helyett négyemeleteseket építettek (így megspórolták a liftet), illetve sűrítették a lakótömböket, hogy a közművezetékek rövidebbek lehessenek.

A lakótelep építésének befejezése az 1985-ös berhidai földrengés miatt megcsúszott: a városi tanács úgy döntött, ötven lakást biztosítanak ideiglenesen a károsultaknak. Ezek a Diósy Márton utca 7-ben található úgynevezett OTP-lakások voltak, amelyek műszaki átadását három nap alatt lebonyolították, így a földrengés után öt nappal már beköltözhettek a károsultak.

Az utolsó lakóépületeket végül a Klapka utcában húzták fel, s a lakótelep építése a Széchenyi (ma Deák) iskola elkészültével fejeződött be.

Az épületek a lakótelepnek csak a vázát képezik. A valódi tartalmát az itt élő emberek adják

- vallja Szegedi József, amikor az itt élő emberekről kérdezem.

Az építkezés első két ütemében beköltözők még nagyon jó közösséget alkottak, hiszen többségükben fiatal, nemegyszer azonos munkahelyen dolgozó emberek voltak, vigyáztak egymás gyerekeire, közösen névnapoztak a lépcsőházban – aztán ez 1991-től megszűnt, ugyanis a rendszerváltás után a városi önkormányzat elkezdte a lakótelepi bérlakások értékesítését. A bérlők óriási kedvezménnyel vásárolhatták meg a lakásokat, a tehetősebbek aztán túl is adtak rajta és kiköltöztek a környező községekbe (Nemesvámos, Márkó, Kádárta, Szentkirályszabadja). Az egykori közösségek így felbomlottak, a helyükre kevésbé tehetős lakók költöztek be. Elszegényedett, elöregedett a lakótelep, gyakorlatilag megszűnt a közösségi élet.

Akik sokat tettek a lakótelepért

Szegedi József szerint több más hiányosság mellett (a lakótelepnek nincs főtere, főutcája) a tervezőknek róható fel az is, hogy 1985-ig nem volt a lakótelepen kulturális intézmény (1978 augusztusától ugyan működött a Haszkovó utca 16. alagsorában egy könyvtár, de az inkább raktárhelyiség volt, mint kulturális intézmény). Ez a könyvtár költözött 1985-ben a Március 15. utca 1. szám alá, és ettől kezdve lett a lakótelep életének színtere, aktív szervezője – többek között Gombos Antalné, Gyöngyinek köszönhetően, aki 1993-tól vezette a intézményt.

1990-ben aztán átadták a Helyőrségi Művelődési Otthont (Hemót), amely különösen az első időszakban, Domokos József vezetése alatt nagyon színvonalas kultúrát hozott ugyan a lakótelepre, ám a civil közösségek színtere továbbra is a klubkönyvtár maradt.

Még két nevet említ Szegedi József, olyan emberekét, akik véleménye szerint sokat tettek a lakótelepért: Arató Tamás egykori alpolgármesterét, önkormányzati képviselőét és Somfai Balázs nyugalmazott levéltárosét, akit ő csak „a lakótelep nagykövetének” nevez.

A 2014-es Smaragdváros program keretében az önkormányzat sok mindent felújított a lakótelepen, Szegedi József pedig bízik benne, hogy lassan a közösségek is felélednek majd – hiszen az itt lakók újra elkezdték gondozni a lakótömbök közötti virágoskerteket.