Az ország 13. legjobb vidéki középiskolája

2019.03.03. 18:48

Különös varázsa van az almádi gimnázium épületének

A balatonalmádi gimnázium épületéről, történetéről és jelenéről tartottak előadást az Értékeink előadás-sorozatban. Az intézményt 1987-ben alapították, a következő évben magyar és brit támogatással épült meg.

Marton Attila

Ruttkay Gyula, Czuczor Sándor és Dudásné Pirik Mariann a rendezvényen

Fotó: Stiger Ádám

Az iskola hazánk egyetlen tisztán öt évfolyamos magyar és angol tanítási nyelvű profilú gimnáziuma, országos beiskolázási körzettel. Ruttkay Gyula, a gimnázium épületének tervezője elmondta, olyan köz­épületet képzeltek el, amely karakteres, és az oktatás mellett más funkcióknak is megfelel. Az épület legjellegzetesebb eleme végül az egykori kerengőkre emlékeztető belső udvar lett. Bár a tervezést a terület külvárosi adottsága és az építmény szerkezete meghatározták – utóbbi következménye lett, hogy tömbösítették az egymáshoz tartozó funkciókat –, arra törekedett, hogy több építészeti hagyomány elemei megjelenjenek az épületben. Ezeket a célokat szolgálta az angolos téglaarchitektúra, vagy a belső terekben a fehér oszlopok, amelyek a magyar kúriákra is utalnak.

Ruttkay Gyula, Czuczor Sándor és Dudásné Pirik Mariann a rendezvényen Fotó: Stiger Ádám

Czuczor Sándor, a gimnázium egyik alapítója és első igazgatója felidézte, az intézmény létrehozásának egyik célja volt, hogy az egyszerűbb szülők tehetséges gyermekei kaphassanak magas szintű oktatást. Hozzátette, több oktatási és módszertani újdonságot bevezettek az évek során, például a diákok értékelését segítő tizenhárom fokú skálát. Megjegyezte, az évek során angol, amerikai, ausztrál és Fülöp-szigeteki tanárok is oktattak az intézményben, a gimnázium sikerét pedig az is jelzi, hogy 11,5-szeres túljelentkezésre is volt példa az eltelt három évtizedben.

Dudásné Pirik Mariann, a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium intézményvezetője elmondta, a legutóbbi felmérések szerint az ország 13. legjobb vidéki középiskolájaként tartják számon az intézményt. A nulladik évfolyamon 18 órában folyik az angol nyelvoktatás, a második évtől több tárgyat is angolul tanulnak a diákok. Kiemelte, az almádi végzősök angol nyelvből, valamint angol nyelven még két tantárgyból érettségiznek emelt szinten, amellyel felsőfokú nyelvvizsgát szereznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában