2019.05.06. 17:00
Szezonnyitó tavaszi tárlat nyílt Balatonalmádiban
Hagyományos tavaszi tárlat nyílt a 23 alkotó több mint ötven alkotásából a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár (PKKK) épületében.
Fotók: Sági Ági
Fotó: Sági Ági/Napló
A megnyitón Demel Eszter vezetésével a Harmónia énekegyüttes énekelt, a kiállítást Kilián László, a Veszprémi Művészetek Háza igazgatóhelyettese nyitotta meg.
- Almádiban élő vagy a városhoz kötődő művészek képeiből válogatott szakmai zsűri a tavaszi tárlatra. Ez már hagyomány, egyfajta szezonnyitó itt a városban. Láthatunk grafikákat, fotókat, festményeket, akvarelleket, pasztell-, olaj- és tusrajzokat. Van néhány szobor és plasztika is – mondta el lapunknak Fábiánné Sáray Anna, a PKKK igazgatója.
A falakon 23 művész több mint 50 alkotása látható. Sok képen meg is jelenik a Balaton, de szinte mindenhol érezni a tó közelségét. Az alkotók között már befutott és még felfedezésre váró művészek is vannak. Mások mellett a kiállításon találkozni lehet Jager István, Veszely Lajos, Fábián László, Gaál Ágnes, Debreczeny Zoltán, Vízer Júlia, Maczky László és Prokop Gizella munkáival is.
- Nem csak ezt a kiállítást rakta össze szakmai zsűri, de az éves kiállítási tervünket is egy négytagú szakmai bizottság készíti, hogy magas színvonalú munkákat tudjunk bemutatni – tette hozzá Sáray Anna.
A kiállítás május végéig látható a Pannóniában.