Gyülekezeti ünnep kiállítással

2019.06.05. 07:00

Az Evangélikus Látogatóközpontban Mező Lászlóné mutatja be tájképeit

A családok, a hívek egymásra hangolódását segíti elő a Pápai Evangélikus Egyházközség évről évre megrendezett gyülekezeti napja.

Laskovics Márió
Az Evangélikus Látogatóközpontban Mező Lászlóné mutatja be tájképeit

Fabiny Tibor lelkész, egyháztörténész, teológiatanár életét Polgárdi Sándor esperes ismertette, majd Venczel Csaba egyházközségi felügyelővel megkoszorúzták az emléktáblát Fotó: Laskovics Márió/Napló

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Gyülekezeti napot tartott a Pápai Evangélikus Egyházközség vasárnap a Lutheránus sziget templomkertjében. A közösségi program a templomban istentisztelettel kezdődött, melyen Gabnai Sándor balatonfüredi lelkész hirdetett igét, szolgált a Pápai Evangélikus Kórus Elekes Márton gitárkíséretével, és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai, valamint kiállítást nyílt: a falak mentén felállított molinókon a protestáns iskolatörténet mérföldkövei láthatók, olvashatók nyár végéig.

Fabiny Tibor lelkész, egyháztörténész, teológiatanár életét Polgárdi Sándor esperes ismertette, majd Venczel Csaba egyházközségi felügyelővel megkoszorúzták az emléktáblát Fotó: Laskovics Márió/Napló

– A reformációval nem csak Isten igéje vált olvashatóvá nemzeti anyanyelven, hanem az anyanyelvi oktatás is elindult. Pápán 1531-ben alapították a református kollégiumot, Gizdavi Péter lelkipásztor volt az első, aki lutheri szellemben tanított. A kiállítás rámutat, hogy milyen gazdag a múltunk – mondta el a tárlat kapcsán Polgárdi Sándor esperes.

Fabiny Tibor lelkész, egyháztörténész professzor, teológiatanár tiszteletére a régi lelkészlakás falán tíz éve elhelyezett emléktáblát az esperes Venczel Csaba egyházközségi felügyelővel koszorúzta meg, miután áttekintést adott az 1924-ben született, 1953–54-ben Pápán szolgált, 2007-ben elhunyt Fabiny Tibor életéből A látogatóközpontban Mező Lászlóné amatőr festő élénk színű portréiból, csendéleteiből, tájképeiből nyílt kiállítás, majd az alkotó tartott tárlatvezetést az érdeklődőknek.

A közös ebédet követően fórumbeszélgetést tartottak a nők szolgálata az egyházban témakörben az egyházközségben tisztséget betöltő hölgyvendégekkel. Valamint gyermekfoglalkozások a Kékfestő Múzeum munkatársaival és gitáros éneklés színesítette a közösségi nap programkínálatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában