Akusztikus koncertek bensőséges térben

2019.07.18. 07:00

Hamarosan kezdődnek a Veszprémi Régizenei Napok

Hat nap alatt hat koncertet tartanak a Veszprémi Régizenei Napokon július 22. és 27. között a veszprémvölgyi jezsuita templomban.

Marton Attila

Az első napon, július 22-én az Orlando énekegyüttes ad koncertet Fotó: Archív

 

A koncertsorozatot hatodik alkalommal szervezik meg, a tavalyi átmeneti év után – amikor egy koncertet rendeztek – a programot ezúttal az Orlando énekegyüttes szervezi, mondta el Szabó Péter, a Kolostorok és kertek Kft. ügyvezetője.

Heilig Balázs szervező elmondta, a rendezvényt egy év kihagyás után az önkormányzat, a Magyar Művészeti Akadémia és egy vállalkozó támogatásával élesztik újjá. Hozzátette, a jövőben szeretnék megújítani és bővíteni a koncertsorozatot, a tervezett helyszínek között például Balaton-felvidéki települések templomai is szerepelnek.

Az első napon, július 22-én az Orlando énekegyüttes ad koncertet Fotó: Archív

Az idei programról Vikman Pál, az Orlando énekegyüttes művészeti vezetője elmondta, az első napon zenekaruk ad koncertet A Vég és Kezdet címmel, majd 23-án a Recercare Régizenei Műhely lép fel. A sorozat harmadik napján a világszerte elismert csellista, Bruno Cocset érkezik zenekarával, aki visszatérő vendége a rendezvénynek.

A programsorozat második felében főként Bach műveit szólaltatják meg a művészek: 25-én Csalog Benedek és Pétery Dóra fuvolán, másnap Virág Mátyás, Nagy Réka és Szokos Augustin csellón és viola da gambán játszik, a programot jűlius 27-én Cserményi Zsombor énekes fellépése zárja.

Porga Gyula polgármester arról beszélt, az önkormányzat a közterületek megújításában tud szerepet vállalni, de hogy ott milyen programok jönnek létre, az már főként a helyi vállalkozókon, művészeken múlik. Hozzátette, így történt ez a régizenei napok esetében is: a megújult Kolostorok és kerteket 2010 januárjában adták át, néhány évvel később pedig elindult a koncertsorozat, amely már hat­éves múltra tekint vissza. Megjegyezte, a koncertsorozat minőségével és intimitásával színesíti a veszprémi programkínálatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában