Fülbemászó dallamok dinamikus előadással

2019.07.26. 07:00

Péterfy Bori és zenekara minden korosztályt meghódított Kapolcson

Mint minden alkalommal, most is lenyűgözte közönségét energikusságával, testet-lelket megmozgató remek dalaival a Péterfy Bori & Love Band kedden a Művészetek völgyében.

Laskovics Márió

A backstage-ből nézhettem végig, ahogy a zenekar felspannolta magát a koncertre: Drapos Gergely basszusgitáros tornagyakorlatokkal, a többiek beszélgetéssel, sétálgatással hangolódtak, majd egy „Lóra!” csatakiáltással vonultak fel a Panoráma színpadra. Melankolikusan kezdődött (Dunántúli sláger, Helló modern dizájn) a koncert, aztán a harmadik számmal megérkezett a hangulat, és a Jó reggelt, Bori című dalra felébredt a főleg fiatalokból álló, egyébként vegyes korosztályú közönség.

A Téged nem című dal alatt hágott először tetőfokára a tinilányok tébolya, mely kissé alábbhagyott a közepén, hogy az Ópium című dal elringassa a kíváncsi szembogarú zenekedvelőket, akik kisvártatva képletesen belehajolhattak Péterfy Bori hajába, majd egy kis Futás, Újraélesztő és Szerelem után együtt harsoghatták a Vámpírt a mikrofonállványt a végén diadalmasan a magasba emelő, koncert közben különféle fényben pompázó LED-es felöltőt viselő énekesnővel.

Az ötvenedik életévét idén töltő Péterfy Bori sok fiatal előadót megszégyenítő dinamizmussal énekelte végig, vezette le az előadást. A Napló­nak nyilatkozva elárulta, jógával, sok boldogsággal tartja formában magát. Boldogságát a családja, gyermeke, párkapcsolata, zenekara és a sok munka adja. Mint mondta, nem érzi a korát, energikusságához hozzáad a vegetáriánus étrend, a sok mozgás és szex. A zenekar mellett továbbra is aktívan színészkedik. Jelenleg A tanár című sorozatban, valamint a Katona József Színházban és az Átriumban játszik.

Tövisházi Ambrus billentyűs, zeneszerző, producer elmondta, mindig szívesen tér vissza a fesztiválra, hiszen sok szép emlék köti ide. Felidézte, hogy a korábbi Amorf Ördögök-koncerteket (e zenekar magjából alakult meg a Love Band) is beleszámolva mintegy tizedik alkalommal léptek fel a Művészetek völgyében. A repertoár kapcsán megosztotta, jól bevált nyári műsorukat hozták el, a másfél órás koncerten egyaránt elhangzottak a legismertebb és az újabb, főként éjszaka működő dalaik.

– Ez egy olyan színházi műsor, ami soha nem változik, Bori így szokta megfogalmazni. Hiszen azért jönnek el a rajongóink, hogy a sokszor hallott, ismert dalokra bulizzanak. Az új formák, az áthangszerelt vagy remixelt számok arra valók, hogy mi ne unjunk rá az eredetire. A közönségnek mindegy, mert ők ilyenkor egy olyan színházi előadásra váltanak jegyet, amit már ezerszer megnéztek. De az élő zene varázsa az, hogy ugyanaz a dal ugyanattól az előadótól minden egyes alkalommal más érzelmi hatást vált ki az emberből – magyarázta.

Mint mondta, az idei koncertjük közben úgy érezte, a közönség a pár éves dalaikat nem igazán ismerte, de sikerült elvarázsolniuk őket a végére. Így már biztosabban, jó stenkkel tekintenek a Budapest Parkban következő, fő fellépésükre.

Tövisházi Ambrus megjegyezte, most filmzenét ír, illetve az Erik Sumo című szerzői albumán dolgozik, ezért a közelmúltban kreatív szünetet tartott a zenekar. A fesztiválszezon után, ősszel kezdenek neki a tavaszra várható új album stúdiómunkáinak, valamint télre ülős koncertsorozattal készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában