kellemes időtöltés kellemes környezetben

2019.08.07. 14:00

Közös szabadtéri olvasásra buzdít a megyei könyvtár

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár augusztus folyamán hétfőnként a színházkertben várja a lelkes olvasni vágyókat.

Horváth Virág

A szabad ég alatt, kellemes zöld környezetben, a szökőkút mellett különleges bája van annak, ha a kezünkbe veszünk egy-egy folyóiratot, magazint vagy könyvet, és eltöltünk egy kis időt magunkkal és kedvenc olvasmányunkkal. Erre ad lehetőséget a megyei könyvtár Olvasókert programja, ahol augusztus folyamán minden hétfőn, ha az időjárás is úgy akarja, a szabad levegőn olvashatunk akkor is, amikor a könyvtár egyébként zárva tart.

Az Olvasókertben egymást váltják az olvasni vágyók Fotó: Balogh Ákos/Napló

- 2014 óta van, tehát ez a hatodik éve, hogy megszervezzük az olvasókertet. A könyvtár hétfőnként zárva tart, és ilyenkor a hozzánk járó folyóiratokat, újságokat kihozzuk, és a kellemes időben szabad téren itt lehet olvasni velünk. A felnőtteknek szántuk ezt a programot, és akik hoznak gyerekeket, nekik játszósarkot állítottunk fel színezővel és kézműveskedéssel. Itt azért el lehet tölteni az időt kellemesen. Mindenkit sok szeretettel várunk, aki olvasni szeretne, de azokat is, akik csak ücsörögni, nézelődni, pihenni – mondta el Kovács Gabriella, a könyvtár munkatársa.

Kovácsné Gregor Mónika az ebédszünetében látogatott ki az olvasókertbe, és magával hozta kislányát, Esztert is a programra. – Kicsit kijöttünk, hogy inkább a szabad levegőn töltsük az időt, ne odabent az irodában, aztán egy kicsit itt ragadtunk.

Eszter az anyukájával, Kovácsné Gregor Mónikával érkezett, és egyedi ajtódíszt készített a kézműves sarokban Fotó: Balogh Ákos/Napló

A színházkertben elhelyezett székeken mindig ül valaki, egymást váltják az emberek, akik éppen ráérnek, vagy csak arra járnak. Aki eddig nem volt könyvtári tag, az ezeken a kellemes hétfői napokon kedvet is kaphat a beiratkozásra, de ezek az alkalmak esetlegesen az emberek küszöbfélelmét is sikeresen feloldhatják, hiszen a könyvtár és az abban dolgozók nagy szeretettel fordulnak mindenkihez, a könyvtár pedig egy olyan közösségi tér, ahol mindenki megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában