Szent István hosszú távon gondolkodott

Szent királyunkról, a közelgő ünnepről kérdeztük Karlinszky Balázst, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár igazgatóját.

Miként alakította a történelem az államalapítás ünnepét?

– Szent Istvánt, első uralkodónkat 1083-ban avatták szentté, s onnantól kezdve az egyház szentként tisztelte, megülte augusztus 20-ára eső ünnepnapját is. Ez 1083-tól folyamatosan ünnepnek számított, és csak a 20. század okozott ebben majd változást, elsősorban a II. világháború után megszülető új rendszer. A kommunista rezsim egyházi ünnepek helyett igyekezett valamilyen profanizált eseményeket létrehozni. Így lett Mikulásból, Szent Miklósból a Télapó, a Karácsonyból egy rövidebb időre fenyőünnep, a keresztelőből névadó. Augusztus 20-a is így lett az államalapítás, illetve aztán az 1949-es alaptörvény elfogadása után az Alkotmány ünnepe. Ehhez tartozott még egy másik, néprajzi alapokon nyugvó jelentéstartalom, az új kenyér ünnepe. 1990-ig ez állami ünnep volt mindenféle szakrális elemtől megfosztva, és csak 1990-től kezdve lehet ismét Szent István és az államalapítás napjaként ünnepelni.

Mikor lett „igazán” kereszténnyé a Magyar Királyság?

– Mire a honfoglalás a 9. század végén, a 10. század elején lezajlott, addigra már lehetett sejteni, hogy a Kárpát-medencében csak olyan államalakulat maradhat meg, amely valamilyen módon a nyugati kultúrkörbe beletartozik, vagy bele szeretne tartozni. Nem Szent István volt az, aki elkezdte Magyarországon a térítést, és nem is csak a római rítust kezdték el terjeszteni.

Az erdélyi, illetve a déli országrészen kimutatható, hogy a bizánci rítus szerint keresztelkedett meg, István apja, Géza azonban nyugat, Róma felé fordult. Ennek védelmi okai is voltak. 972-ben Géza követei feltűntek egy birodalmi gyűlésen, ahol a fejedelem nyugati hittérítőket kért az országba. Szent István születése is a 970-es évek elejére tehető, a krónikákból úgy tudjuk, hogy őt még Vajkként születése után megkeresztelték, ebbe a hagyományba nőtt bele, így is nevelkedett.

Hogy mikor fordult ez át?

Úgy kell elképzelni a honfoglalás után a megtelepedést, hogy az ország központi részét a fejedelmi család szállta meg, és körben védelmi gyűrűként a különféle törzsek és törzsszövetségek különböző rendű és rangú tagjai foglaltak szállásterületet. A fejedelmi szállásterületen Géza óta a kereszténység létező dolog volt az uralkodó és udvarának szintjén. A döntő dolog az volt, amikor István a régi elvek szerinti hatalomra törő Koppánnyal le tudott számolni. Aztán jobb belátásra bírta a fejedelmi törzzsel esetleg még hatalmi ambíciókat tápláló hatalmi centrumokat, így az erdélyi Gyulát, illetve Maros-vidéki Ajtonyt is

Ezek mind olyan uralmi területek voltak, melyek nem fértek össze

egy keresztény, egy király által vezetett országgal.

Ám, hogy mennyire nem hatolt ez mélyre, mutatja, hogy István halála után is trónviszályok törtek ki. Több pogánylázadásról vannak adatok a 11. század közepén, és még a század végén, Szent László és Kálmán király törvényei is a kereszténység meghonosítását, a régi hagyományok felülírását és az új hatalmi berendezkedést célozták. Valamikor tehát a 11. század utolsó egy-két évtizede jelenthette a választóvonalat, ahonnan már biztosan keresztény államról beszélhetünk.

Mi lett volna, ha nem tudta volna legyőzni Szent István Koppányt?

– Ugyanekkor, a 10–11. században történik a horvátok keresztény hitre térítése, nem sokkal korábban a cseheké, majd a lengyeleké. Lehet látni, hogy ez volt a tendencia, sok választási lehetőség nem volt. Ha Koppány marad, valamilyen kereszténység akkor is lett volna, feltehetőleg bizánci honosodott volna meg. Talán több belső konfliktus, „polgárháború” lett volna, ahogy ezek a konfliktusok meg is jelentek I. András alatt, és végül a földrajzi elhelyezkedés miatt feltehetően a nyugati kereszténység előbb-utóbb győzedelmeskedett volna a pogány tradíciók és a keleti rítus felett.

István törvényei a kor emberei számára mennyire voltak kemények?

– A társadalom számára feltehetően nem jelentettek különösebb változást az új törvények egyetlen kivételtől eltekintve. Az ugyanis mindenképpen nagy váltás lehetett, hogy a különböző szolgáltatásokkal tartozó szolgák és félszabadok eddigi feljebbvalóik mellett egy másik uralmi központnak, az éppen a Szent István-i törvények által létrehozott egyháznak is szolgáltatásokkal tartoztak, adóztak. A maga infrastruktúrájával, közigazgatási szervezetével ugyanis egy párhuzamos struktúra alakult ki a meglévő világi alá-fölé rendeltségi rendszer mellett, és mind a kettőnek jól látható, egyetlen feje volt: az esztergomi érsek és a király.

Szent István ma mennyire igazodási pont?

- A királynak volt egy vízió­ja arról, amit meg akart és meg tudott valósítani, és amit tűzön-vízen keresztül tudott vinni. Ez a későbbiek szempontjából mindenképpen pozitív, aki akkor azonban a másik oldalra került, nem biztos, hogy annyira átlátta és elfogadta ezt. Szent István államférfiúi nagyságát az jelzi, hogy hosszú távon gondolkodott, elsősorban az ország javát szem előtt tartva. Az ekkor „belőtt” irány eredménye, hogy a magyar ma is államalkotó nemzet a Kárpát-medencében és a nyugati keresztény kultúrkör része. Ez a hosszú távú gondolkodás az, ami ma is igazodási pont lehet.

SZENT ISTVÁN ÁLMA

Ezer esztendő az emberiség történelmében mindössze egy szemvillanásnyi idő. Egy állam,egy ország életében viszont tiszteletre méltó kor. A magyar állam egy ezredéve és két évtizede – változó határok és függetlenség között – itt él Európában, dacolva mindazon erőkkel,amelyek e sok évszázad alatt el akarták pusztítani, meg akarták semmisíteni, bekebelezni, uralmuk alá hajtani vagy eltüntetni a magyarságot. Augusztus 20. ezért nemcsak Magyarország, hanem mindannyiunk születésnapja. Államalapító Szent István királyunk mert nagyot álmodni, s ezzel megteremtette a jövőjét ennek a népnek. Az egykor az egész Kárpát-medencét uraló magyar állam igazi hungarikum: szinte kizárólag egykori önmagával határos. Ezért aztán ma az állami és a nemzeti létünk nem fedi le egymást egészen. De éljenek magyarok bárhol e világon, Venezuelától Ausztráliáig, Kárpátaljától a Délvidékig, tudniuk kell, hogy – sajnos nem sokszor volt ilyen történelmünkben – Magyarországra mindig számíthatnak. Mert az állam önmagában semmit nem ér, a képzelet üres játéka csak. Akkor ér valamit ezeréves államiságunk, ha az itt élő vagy ezt az országot magukénak tudó emberek jól érzik magukat ebben a hazában, bíznak ebben az országban, s hiszik, hogy van jövője a nemzetüknek, a családjuknak s önmaguknak is. Szent István megteremtette ennek a bizalomnak az alapjait, s nekünk ezer év után „csupán”annyi a dolgunk, hogy ha távoli leszármazottjaink a magyar állam kétezredik születésnapján visszatekintenek a mi korszakunkra, tisztelettel gondoljanak ránk. Nem éppen könnyű feladat, de az elmúlt ezer év bebizonyította, nem is lehetetlen. Boldog születésnapot mindannyiunknak!

Néző László