Zarándokúton

2019.09.17. 07:00

Ritka tárgyak kiállítása a veszprémi látogatóközpontban

A megye hit­életének gazdagságát bemutató kamarakiállítás nyílt a Hősök kapuja látogatóközpontban a minap.

Marton Attila

A kiállított tárgyak a megye hitéletéhez kötődnek

Fotó: Nagy Lajos

A kiállítás főként a búcsúkhoz és zarándoklatokhoz kapcsolódó tárgyakat tár az érdeklődők elé az Ars Sacra rendezvénysorozathoz kapcsolódva, mondta köszöntőjében Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója. Hozzátette, a Zarándokúton című tárlatra a gyűjteményük anyagából válogattak azzal a céllal, hogy bemutassák a megye hitéletének múltját.

Csernai Balázs, a Boldog Gizella Szeminárium spirituálisa arról beszélt megnyitójában, a kiállításon a zarándokutakkal, kegytárgyakkal és az 1938-as eucharisztikus kongresszussal is megismerkedhetnek a látogatók. Hozzátette, a múltbéli tárgyak, kabalák mindenkinek az életében fontos szerepet töltenek be, és segítenek abban, hogy az életutunkon merre haladjunk.

A kiállításon bemutatott tárgyak – templomjáró bot, imakönyvek, rózsafüzérek és kegyszobrok – közös tárlaton még nem voltak láthatók, mondta kérdésünkre L. Karsai Henriett néprajzos-muzeológus.

A kiállított tárgyak a megye hitéletéhez kötődnek
Fotó: Nagy Lajos

A tárlat különlegességei a Veszprém megyéből előkerült középkori eredetű zarándokjelvények. Pátkai Ádám Sándor, a múzeum régész-muzelógusa elmondta, az 1300-as évekből Európa különböző pontjairól – így a korabeli Franciaországból, Németországból és Itáliából – származó tárgyak azt bizonyítják, voltak megyei résztvevők ezeken a nyugat-európai zarándokutakon. A jelvények szerepe az volt, hogy a hazaúton megvédje a tulajdonosát, a zarándokok hazaérve pedig eldobták őket. A jelvények közül három is tavaly került elő.

A megnyitón közreműködött a Szilágyi Harangegyüttes Albertné Balogh Márta vezetésével.

A tárlat szeptember 29-ig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában