irodalom

2019.10.14. 07:00

Bemutatták Géczi János és Ladik Katalin legújabb kötetét

A Művészetek Háza Dubniczay-palotában mutatták be a közelmúltban Géczi János és Ladik Katalin Lösz című kötetét.

Horváth Virág

Fotós: Balogh Ákos/Napló

A Lösz című kötet a két művész közös élményéből született. Paphalom löszfalánál, egy alkotótáborban elindult egy folyamat. Géczi János a kötetbemutatón elmondta, ahogyan szerzőtársa a löszfal előtt állt horgolt pamut ruhájában, mintha betűk, szavak szövevényét viselte volna. Emellett a löszfal, és a lösz mint anyagnak a szerkezete, múlékonysága is felkeltette az érdeklődését. – Az első eső lemossa róla a rétegeket – tette hozzá. Azt est moderátora egyben a kötet szerkesztője is, Ladányi István kiemelte, ez a fajta magyar és jugoszláviai avantgárd megközelítés a két művész korábbi munkásságában is tetten érhető. A kötetet a zEtna kiadó adta ki, melynek alapító szerkesztője, Beszédes István is részt vett a veszprémi bemutatón.

Az időzítés és a helyszín a kötetbemutató megszervezése szempontjából tűpontos volt, hiszen alig pár hete nyílt meg szintén a Művészetek Házában Géczi János Upcycling című kiállítása, a kötet bemutatóját pedig a Dubniczay-palota épületének második emeleti termében tartották, ahol jelenleg is a kortárs avantgárd alkotók munkái, köztük Ladik Katalin több fotó-performansza van kiállítva.

Balról Ladányi István, Géczi János, Ladik Katalin és Beszédes István mutatták be a Művészetek Házában a Lösz című kötetet
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Géczi János hozzátette, ez egy „öröm-kötet”, a saját örömükre készítették, szoros, személyes szálak fűzik őket az elkészültének körülményeihez és a benne található tartalomhoz is. Ha fellapozzuk a zsebkönyvnyi méretű kötetet, rögtön szembetűnik, hogy a címlap és a hajtási irány derékszöget zárnak be. Beszédes István elmondta, a kötet dizájnját is ő maga tervezte, a különleges konstrukció pedig a kötet egyediségét hangsúlyozza.

A kötet három alkotást rejt magában, ebben keretes szerkezetet kialakítva Ladik Katalin verseit, középen pedig Géczi János Töredékét olvashatjuk. A művek közé pedig beékelődnek a már fent említett paphalmi löszfal emlékmorzsái, Ladik Katalin portréival kiegészülve. A művésznő a bemutatón elmondta, noha Ladányi István mint szerkesztő van feltüntetve a kötetben, mégis szerzőnek tekintik a kötetben helyet kapó utószava miatt.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Géczi János magyar és Ladik Katalin jugoszláviai magyar költők, performansz-művészek és a kortárs avantgárd kiemelkedő alakjainak közös munkájában ilyenformán a fizikai és művészeti határok is elmosódnak, mint a vájatok a löszfalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában