2019.12.25. 09:00
Sokadik generáció őrzi a betlehemezés hagyományát Bakonygyepesen
A karácsony előtti napokban házaknál adták elő a betlehemest a bakonygyepesi gyerekek premontrei nővérek hagyománya alapján. A szereplők, akik negyediktől nyolcadik osztályos diákok, november közepétől próbáltak.
A betlehemezők hétfőn délután indultak útnak
Fotó: Tisler Anna
Többek már részt vettek korábban is, így ismerős volt nekik a szerep. A betlehemest az idén is Török Istvánné tanította be. A szereplők mindmáig az 1950-es években Gyepesre került premontrei kedvesnővérek által az akkori gyerekeknek megtanított betlehemet adják elő, amely generációról generációra öröklődik.
Egy időre ugyan feledésbe merült, majd a 20 éve alakult Gyepesi Örökségünk Egyesület ismét meghirdette. Az idén 14 gyerek jelentkezett, akiket két csoportra osztottak azért, hogy mindenkihez eljussanak. A helybeliek már várják őket, mindenhol szívesen fogadják a csoportot.