Csodás múzeumi éjszaka

2020.07.27. 07:00

Különleges előadás volt a sümegi rendezvény fénypontja

A Kisfaludy-emlékházban idén is meg­ünnepelték a Múzeumok éjszakáját. A rendezvény fénypontja Turek Miklós Pokolbéli világnéző Faludy Györggyel című versszínházi előadása volt.

Tóth B. Zsuzsa

Turek Miklós a Múzeumok éjszakáján Faludy Györgyöt elevenítette meg hitelesen Fotó: emlékház

A program Faludy György Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a 20. század élő lelkiismerete és krónikása életét vetítette az érdeklődők elé versei valóságának tükrében. Az est főhőse, Faludy György húszévesen, katonaként lépett a színpadra Turek Miklós megformálásában. A Faludy- életút a Monológ életre-halálra című verssel indult, a költő élete felölelte az egész 20. századot. Faludy költészetén keresztül egy egész korszak örömét, bánatát ismerhetjük meg, Turek rendkívüli beleéléssel és átlényegüléssel összeforrt, szinte összeolvadt a megformált szereppel. A színpadon Faludy mondta a verseit, Faludy szeretett, Faludy szenvedett, Faludy látta a nagyvilágot, Faludy vágyott haza, Faludy élte és látta az igazságot.

A költő Villon-fordításaival is zseniálisat alkotott, rokon lelkek voltak. A színész, dramaturg és rendező a Ballada a senki fiáról strófáit használta a színházi előadás és Faludy életének tagolására. Így állt össze teljes egésszé a színpadi mű és a költő élete.

A verseket hallgatva a néző is bejárta a világot a bohém, különc, életigenlő, ám sokszor elkeseredett, zsidó származása miatt meghurcolt poétával. Faludy életének menete mindig rendkívüli események és baljós csillagzatok vonzásában haladt, az igazi alkotói nyugalom, amelyre fiatal költőként egykoron vágyott, talán csak második amerikai emigrációjában, majd végleges hazatérése után adatott meg neki, máskülönben üldöztetés és me­nekülés volt a sorsa.

Turek Miklós a Múzeumok éjszakáján Faludy Györgyöt elevenítette meg hitelesen Fotó: emlékház

A közel másfél órás előadás végére azt az öreg Faludyt láthatta a közönség, akit ismerhet a médiából. Turek Miklós végül újra eljutott a Monológ életre-halálra című vershez, amellyel indított, de itt már teljesen mást jelentettek a szavak. Míg az elején egy vágyakozó fiatalember magabiztosságával jelent meg, itt az élettapasztalat hol keserű, hol édes megnyugvása csendült a szavaiból. A szépszámú, értő sümegi közönség vastapssal köszönte meg a művész előadását.

A csodákból azonban még az éjszaka végére is jutott, az estet zenére komponált fényjáték zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában