2020.08.05. 11:00
Levendula családi udvar kicsiknek és nagyoknak
A szeszélyes időjárás miatt egy hét csúsztatással ugyan, de sikerült megrendezniük a szervezőknek a „Levendula családi udvart” a sümegi Kisfaludy-emlékház udvarán.
A gyerekek örömmel vettek részt a kézműves foglalkozásokon
Forrás: emlékház
A rendezvény az örömtáncosok vidám, lendületes, színes koreográfiájú produkciójával kezdődött, majd az alkotni vágyó családok, gyermekek szívesen vettek részt a Levendula alkotóműhelyben. A programok között interaktív foglalkozás keretében megismerhették a kukoricamorzsolást, a -darálást, megismerkedtek a gyerekek a tanyasi állatokkal. A kislányokat babakonyha, babaház, hintaló várta.

A játékszigeten ügyességi, mozgásos fa- és vesszőjátékokat, célbadobó és egyensúlyozó technikákat próbálhattak ki a kicsik és nagyok. A különféle kézműves foglalkozások keretében természetes anyagokból színes virágokat, virágcsokrokat, valamint erdei manókat készíthettek a kreatív ügyes kezűek.
Eközben a kis színpadon Belényesi Barnabás szórakoztatta manódalaival a közönséget, amelynek tagjai közül néhányan örömmel statisztáltak is. A rendezvényt a Bárókerti Bábszínház Miska-mesék című előadása színesítette.

A gyermekek reakcióit látva és a visszajelzések alapján a szervezők elmondhatják, hogy ismét egy sikeres napot zártak, gazdag élményekkel térhettek haza a levendulaudvar látogatói.